Connect with us

Sport

Valter Attila nagyot dolgozott kapitányaiért, a Vueltán gazdát cserélt a piros trikó

Megosztás

Sepp Kuss nyerte a Vuelta a Espana hatodik szakaszát, melyen Valter Attila szökésben volt, majd nagyot dolgozott csapatkapitányaiért, a piros trikót átvevő Lenny Martinez pedig a spanyol országúti kerékpáros körverseny legfiatalabb éllovasa lett.

Sepp Kuss
Megosztás

Sepp Kuss nyerte a Vuelta a Espana hatodik szakaszát, melyen Valter Attila szökésben volt, majd nagyot dolgozott csapatkapitányaiért, a piros trikót átvevő Lenny Martinez pedig a spanyol országúti kerékpáros körverseny legfiatalabb éllovasa lett.

A csütörtöki 183,5 kilométeres táv végén a Pico del Buitrén hegyi befutó várt a La Vall d’Uixóból rajtoló mezőnyre, amelyben gyomorproblémákat okozó vírus miatt többen gyengélkedtek

Kényszerűségből kiszállt például a versenyből a címvédő és a nap elején még éllovas Remco Evenepoel egyik segítője, Andrea Bagioli. A belga bringás már napok óta hangoztatta, hogy nem ragaszkodik a korán megszerzett piros trikó megtartásához, ennek megfelelően az etapgyőzelemre és a megkülönböztető mez megszerzésére is sokan pályáztak. Negyven fős csoport tekert el mintegy hét percre az összetett esélyeseket magában foglaló főmezőnytől, benne több erős hegyimenő, illetve segítő is. Köztük tekert a Jumbo-Visma négy versenyzője, így a magyar bajnok Valter Attila is.

Az 1956 méter magasan található javalambrei csillagvizsgáló előtti befutóhoz vezető 10,9 kilométer hosszú, 8 százalék átlagmeredekségű Pico del Buitre lábánál 3 perc 45 másodperc volt a különbség az élboly és az esélyesek csoportja között, előbbiből öt kilométerrel a cél előtt szakadt le Valter Attila.

Nem sokkal később a támadásokra reagált csapattársa, Sepp Kuss. Az amerikai bringás a Jumbo-Visma mind a hat Grand Tour-sikeréből kivette a részét, idén ott volt mindkét korábbi háromhetesen és fontos segítője volt a végső győztes szlovén Primoz Roglicnak, illetve a dán Jonas Vingegaard-nak, ezúttal pedig a legerősebbnek bizonyult a hegyen, megnyerte a szakaszt, és összetettben a második helyre lépett előre. A piros trikó a másodikként célba érkező, Grand Tour-újonc Lenny Martinezre került át, aki 20 évesen és 51 naposan a háromhetes körversenyek történetének második legfiatalabb, a Vueltát tekintve pedig a legifjabb éllovas – a procyclingstats szakportál alapján.

Eközben az összetett esélyesek csoportjából Roglic támadott, Evenepoel pedig nem bírta a tempót. A visszacsorgó Valter egy ideig dolgozott a Jumbo-Visma kapitányaiért, akik fél percet faragtak hátrányukból a belga bajnok Evenepoellal szemben.

„Óriási öröm, de brutálisan elfáradtam. Biztos, hogy az egyik legnehezebb napom volt így összességében a bringán, de jó napom volt. Nagyon jó, ezért is tudtam ennyire mélyre menni magamban. Büszke vagyok magamra és az egész csapatra” – értékelt az M4 Sport helyszíni stábjának Valter, aki bő négy és fél perces lemaradással a 29. helyen ért célba, az összetettben pedig a 26. Elárulta: a rajttól kezdve élesnek kellett lennie, nagyon erős volt a mezőny. – „Mindenki ment, mint az állat.”

A kimerült Valter úgy vélte, a nyilatkozat után húsz perccel jó eséllyel aludni fog a csapatbuszban

„Brutális volt, de nagyon élveztem így, hogy Sepp nyerni tudott, ő egy jó ember, nagyon megérdemli ezt a győzelmet. És hátul is ennyire jól tudtunk menni, elöl is volt feladatom, aztán az összetett menőket is tudtam segíteni, ez nekem is egy százszázalékos nap volt így” – fejtette ki Valter, aki hangsúlyozta: igyekszik beilleszkedni a Jumbo-Visma nyolcas sorába, ahol világklasszisokkal tekerhet együtt.

„Igyekszem felvenni az ő ritmusukat, és szerintem a mai napon azért sikerült hozzátenni valamicskét ehhez a győzelemhez” – szögezte le a 25 esztendős Valter, akinek a feladata az volt, hogy az elejétől kövesse a szökést, és már az éles rajttól erre törekedett. 

„Nyolc nagyon erős versenyzővel érkeztünk ide, ezt ma ki kellett használnunk és ki is használtuk, de hosszú még nagyon a verseny” – zárta gondolatait.

A szakasz krónikájához tartozik, hogy bukás miatt feladta a viadalt az idei első összetett éllovas, Lorenzo Milesi.

Vuelta a Espana

    6. szakasz, La Vall d’Uixó-Pico del Buitre, 183,5 km, hegyi befutó:
1. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 4:27:29 óra
2. Lenny Martinez (francia, Groupama-FDJ) 26 másodperc hátrány
3. Romain Bardet (francia, dsm-firmenich) 31 mp h.
…18. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 2:52 perc hátrány
19. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) azonos idővel
20. Juan Ayuso (spanyol, UAE) 2:59 p h.
21. Joao Almeida (portugál, UAE) 3:06 p h.
…23. Enric Mas (spanyol, Movistar) 3:16 p h.
24. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 3:24 p h.
…27. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 4:17 p h.
…29 Valter Attila (Jumbo-Visma) 4:38 p h.

    Az összetett élcsoportja:
1. Martinez 21:40:35 óra
2. Kuss 8 másodperc hátrány
3. Marc Soler (spanyol, UAE) 51 mp h.
…9. Evenepoel 2:47 p h.
10. Mas 2:50 p h.
11. Vingegaard 2:52 p h.
12. Roglic 2:58 p h.
.14 Ayuso 3:06 p h.
.16. Almeida 3:17 p h.
…23. Thomas 4:57 p h.
…26. Valter 6:24 p h.

    Pénteken az Utiel és Oliva közötti 201 kilométer megtétele vár a mezőnyre. A 78. Vuelta a Espana szeptember 17-én Madridban zárul.

Forrás: MTI

Valter Attila a holland Jumbo Vismánál folytatja

Szerző