Connect with us

Sport

Világbajnoki ezüstérmes a Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kettes

Megosztás

A Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kettes ezüstérmet nyert pénteken az evezősök racicei világbajnokságán.

könnyűsúlyú kettes
Megosztás

A Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kettes ezüstérmet nyert pénteken az evezősök racicei világbajnokságán.

A magyar egység idén Münchenben megvédte Európa-bajnoki címét

Szabó betegsége miatt a páros nem a legjobb előjelekkel utazott a vb-re, ahol az olimpiai programban nem szereplő szám hétfői pályaosztó futamában 6:53.70 perces eredménnyel a negyedik helyen zárt, török, olasz és cseh riválisa mögött, de az egyiptomi és az amerikai előtt.

A vb hatodik versenynapján a magyar hajó az A döntőben a kettes pályára kapott besorolást. A rajt után az amerikaiak és a csehek ragadtak be, a másik négy hajó közel együtt haladt. Az olaszok aztán nem sokat taktikáztak, az élre törtek, velük az egyiptomiak próbálták tartani a tempót. Ötszáz méterhez a magyar hajó negyedikként érkezett, ezerhez érve viszont visszacsúszott egyet, mert közben felzárkóztak a mezőnybe a csehek is.

Miközben az olaszok magabiztosan haladtak elöl, mögöttük a cseh és az egyiptomi kettes a második, a magyar és a török pedig a negyedik helyért meccselt egymással. Ötszáz méterrel a cél előtt a magyarok már lerázták magukról a törököket, és tízméteres különbséggel ott mentek szorosan az egyiptomiak mögött. Utóbbiakat aztán hamar lehagyták, majd Szabóék nagy hajrával bedarálták a cseheket is, akik az utolsó szakaszon képtelenek voltak újítani, és visszaverni a magyarok akcióját.

A két magyar evezős érmeit Szántó Évától, a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának, valamint az európai szövetség elnökségének tagjától vehette át.

Molnár Dezső szövetségi kapitány – aki betegsége miatt nem lehetett ott a vb első napjaiban, de Furkóék döntőjét már a helyszínen drukkolta végig – az MTI-nek elmondta: nagyon örül az éremszerzésnek, csupán amiatt maradt benne némi keserűség, hogy Szabó kényszerű kihagyása nélkül vajon mennyire tudta volna megszorítani a magyar hajó a győztes olaszt.

„Erős mezőnyben tökéletes pályát mentek, a végén óriási hajrával. Az ezüsthöz azért kellett, hogy hibázzanak a csehek. Bence és Kálmán érdeme viszont, hogy a mostani állapotukban a maximális teljesítményt ki tudták hozni magukból a döntőben”

– értékelt a szakember.
könnyűsúlyú kettes

Furkó Kálmán szerint az Eb után a vb-n mindenképpen érmet vártak maguktól előzetesen, és még az arany megszerzése sem tűnt irreálisnak. Társa váratlan, közvetlen a vb-rajt előtt történt rosszulléte azonban mindent teljesen más megvilágításba helyezett.

„Mindenekelőtt az egészségi állapota miatt aggódtunk, utána pedig azon, hogy el tudunk-e egyáltalán indulni a vb-n. Először is annak örülhettünk, hogy itt lehettünk és versenyezhettünk, majd annak, hogy ilyen előzmények után a maximumot hoztuk ki ebből a vb-ből és magunkból a döntőben” 

– mondta.

Kiemelte: taktikájuk volt, hogy a táv második felében indítják meg igazából a hajójukat, most azonban annyi kérdőjel volt bennük, hogy bírják-e végig tartani az emelt tempót.

„Igazából a sírból hoztuk vissza a döntős futamot. Nekem szokásom gyakran nézelődni táv közben, hol vannak az ellenfelek, most viszont igyekeztem kizárólag saját magunkra koncentrálni. A végén viszont csak kinéztem, és azt láttam, hogy a csehek lendülete valamiért picit megtört, talán belehúzhattak egy bójába. Ettől az utolsó ötven méterre vérszemet kaptam, és abba a hat-nyolc csapásba a világ minden erejét beleadtam. Ezt mondanom sem kellett Bencének, megérezte a húzásból, és lekövetett” 

– nyilatkozta.

Szabó Bence hozzátette: csúcsformáját ugyan még a döntőre sem érte el, de örül, hogy az adott pillanatokban sikerült így is a legjobbját nyújtania, és jó versenyben végeztek másodikként.

„A szokásosnál talán most egy picit jobban +fájt+ ez a kétezer méter, mint szokott, bár igazából ez mindig +fáj+” 

– mondta.

A magyar egység idén Münchenben megvédte Európa-bajnoki címét. Akkor két riválisukat előzték meg Furkóék, csakúgy, mint egy évvel korábban az olaszországi Varesében rendezett kontinensbajnokságon.

Férfi könnyűsúlyú kettes, világbajnok:
   Alessandro Durante, Giovanni Ficarra (Olaszország) 6:47.69 perc
2. Furkó Kálmán, Szabó Bence (Magyarország) 6:51.49
3. Jiri Kopac, Milan Viktora (Csehország) 6:51.64

(MTI)

Szerző