Connect with us

Sport

Real Madrid-PSG és Chelsea-Barcelona rangadó a BL-ben

Tavaly nyáron Columbusban (Ohio) a párizsiak nyertek 3-1-re
Megosztás

A címvédő Real Madrid a lehetséges ellenfelek közül talán a legnehezebbet kapta: a Paris Saint-Germainnel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.


A csoportgyőzteseket hétfőn Nyonban a csoportmásodikokkal sorsolták össze úgy, hogy azonos nemzetbeliek és a korábban ugyanabban a négyesben szereplő együttesek nem kerülhettek össze.

A Real Madrid és a PSG 2015-ben azonos csoportban játszott ősszel: a párizsi 0-0-ás döntetlen után Madridban Nacho góljával nyert a királyi gárda. Az akkori kiírásban végül a Real Madrid büntetőkkel nyert az Atlético Madrid elleni fináléban.

A Real mellett a másik spanyol “óriás”, az FC Barcelona sem volt szerencsés:

ugyanis az angol bajnoki címvédő Chelsea-vel mérkőzik majd meg a 16 között. A katalán gárda és az angolok 2012-ben az elődöntőben futott össze. Az első mérkőzésen Londonban a Chelsea Didier Drogba egyetlen góljával nyert, míg a visszavágón 0-2-es hátrány után a 90. percben egyenlített ki Fernando Torres. A müncheni fináléban végül büntetőkkel a Chelsea nyert a „házigazda” Bayern München ellen.

Az öt angol együttes közül a két manchesteri gárda, a City és a United nem panaszkodhat, mivel előbbi a Baselt, utóbbi pedig a Sevillát kapta, s vélhetően a Liverpoolnál sem szomorkodnak az FC Porto elleni párharc miatt.

A londoniak ugyanakkor kifejezetten balszerencsések voltak ezúttal, hiszen amíg Chelsea a Barcelonával, addig a Tottenham Hotspur a legutóbbi kiírásban döntős olasz bajnok Juventusszal kénytelen megküzdeni a kieséses szakasz első körében.

A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 13-14-én és 20-21-én, míg a visszavágókat március 6-7-én és 13-14-én rendezik.

A sorozat döntőjének Kijev ad otthont.


A nyolcaddöntő párosítása

(az első meccseken az elöl állók lesznek a házigazdák):

Real Madrid (címvédő, spanyol) – Paris Saint-Germain (francia)
Sevilla (spanyol)-Manchester United (angol)
Chelsea (angol)-FC Barcelona (spanyol)
Juventus (olasz)-Tottenham Hotspur (angol)
FC Basel (svájci)-Manchester City (angol)
Bayern München (német)-Besiktas (török)
FC Porto (portugál)-Liverpool (angol)
Sahtar Donyeck (ukrán)-AS Roma (olasz)

(MTI)

Még több SPORT!


Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük