Connect with us

Sport

A finndingis Berecz Zsombor az első kvótás a 2020 olimpiára

Megosztás

Berecz eddig három olimpián vett részt: 2008-ban Pekingben a 29., 2012-ben Londonban a 21. lett Laserben, míg 2016-ban Rióban a 12. helyen végzett Finndingiben.

Megosztás

A finndingis Berecz Zsombor szerezte az első magyar kvótát a 2020-as tokiói olimpiára azzal, hogy második helyen bejutott a tízhajós éremfutamba az aarhusi olimpiai kvalifikációs vitorlázó-világbajnokságon, és a nemzetek rangsorában nyolcadiknál már nem lehet rosszabb.

A magyar versenyző a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint szerdán mindkét futamban kiválóan szerepelt, kétszer is hetedik lett, így összesítésben a hetedikről a második helyre lépett előre.

A vb-n nyolc kvótát osztanak ki ebben a hajóosztályban, és mivel az éremfutamba bekerült tíz vitorlázó nyolc országból került ki – két-két holland és új-zélandi versenyző van a legjobbak között -, így eldőlt, hogy megvan Magyarország első biztos helye a 2020-as nyári játékokra.

A 32 éves, 2016-ban Eb-ezüstérmes Berecz eddig három olimpián vett részt: 2008-ban Pekingben a 29., 2012-ben Londonban a 21. lett Laserben, míg 2016-ban Rióban a 12. helyen végzett Finndingiben.

A férfi 470-es mezőny szerdán szintén két futamot teljesített, a Gyapjas Balázs, Gyapjas Zsombor páros 19. és 21. hellyel 16.-ként fejezte be a világbajnokságot. A duó kevéssel, három hellyel maradt le a kvótáról, a nemzetek között ugyanis a 11. helyen végzett. A másik magyar egység, a Litkey Botond, Rácz Levente kettős az ezüstcsoportos futamokon már nem indult el, így a 63. helyen zárta a vb-t.

Kvótás helyen áll ugyanakkor Érdi Mária Laser Radialban

A szerdai egyetlen futamban ugyan 24. lett, de összesítésben így is előrelépett egyet és jelenleg a 14. Ebben a hajóosztályban 18 kvótát osztanak a vb-n.

Laser Standardban Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán szerdán ugyancsak egy futamot teljesített. Benjamin a 38. helyen futott célba és a 32. helyen áll. Hátránya az első kvótás helytől 24 pont és hét nemzetek közötti helyezés. A tervezett tízből még egy futam van hátra, itt 14 olimpiai indulási helyet lehet megszerezni. Vadnai Jonatán 32. lett szerdán és összesítésben a 60.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük