Sorting by

×

Nem oda Buda! – A magyar kereszténydemokraták (?) odacsapnak!

Lelkiismereti szabadságot és szabad vallásgyakorlást követelünk Finnországban! – írta keddi közleményében a Kereszténydemokrata Néppárt(?) a KDNP.

Ez maga a liberális diktatúra

“Elfogadhatatlannak tartjuk azt, ami most Päivi Räsänen asszonnyal szemben büntetőeljárás címen a finn bíróság előtt folyik!
  • Visszautasítjuk, hogy a Biblia idézeten alapuló hitet Finnország, vagy bármely más EU-tagállam kriminalizálja! Ez ugyanis már maga a keresztényüldözés.
  • Visszautasítjuk, hogy szabadságvesztéssel fenyegetve meghurcolják Räsänen asszonyt, mert kiáll a Biblia igazsága mellett, mert kiáll keresztény meggyőződése mellett!
  • Visszautasítjuk, hogy a Nyugat és benne Finnország azt a volt kommunista doktrínát alkalmazza, mely szerint a Biblia igazságait tiltani és üldözni kell!
  • Visszautasítjuk ezt az őrült narratívát, mely odavezet, hogy tiltani fogják a Bibliát és magát a kereszténységet! Önök pár éve még csak a keresztény gyökereket tagadták – mikor az EU Alaptörvényének vitájáról volt szó -, ma pedig már ott tartanak, hogy a kereszténységet tagadják!

Ne feledjék, az Írás szerint, az az ország, amelyik magával meghasonlik, az elpusztul.”

Dr. Vejkey Imre a KDNP frakcióvezető-helyettese

Ez történt Finnországban

Päivi Räsänen finn kereszténydemokrata parlamenti képviselő ellen büntetőeljárást kezdeményezett Raija Toiviainen főügyész, miután lezárta a 2019-ben indított előzetes vizsgálatot. Három ügyben vádolja etnikai csoport elleni izgatással. A per idén január 24-én indult.

“Meggyőződésem szerint a házasság egy férfi és egy nő szövetsége. Finnországban és Nyugat-Európában hatalmas vitát kavar ez a kérdéskör. Két évvel ezelőtt mélységesen megdöbbentett, hogy egyházam, a Finn Evangélikus Egyház (ELCF) bejelentette hivatalos partnerségét a Pride 2019 rendezvénnyel. Töprengeni kezdtem, vajon most jött-e el az idő arra, hogy elhagyjam az egyházamat, ahogy már sokan a barátaim közül megtették. Imádságban megkérdeztem Istentől: mit tegyek? Megértettem, hogy nem most van a süllyedő hajóból való kimenekülés ideje. Sőt, szólnom kell, méghozzá olyan hangosan, hogy az emberek, az alvó keresztyének felébredjenek. Ha az egyházam olyasvalami mellett teszi le a voksát, ami ellentétes a Szentírás tanításával, akkor az írott Ige iránti bizalmat ássa alá. Ez veszedelmes, mert a Bibliában az ember megváltásának üzenete olvasható, és ha az Írás nem hiteles, akkor a Jézus Krisztusról szóló igeversek igazsága is megkérdőjeleződik. Ezután készítettem egy fotót a finn Szentírásnak arról az oldaláról, amelyen a Róm 1,24–27 található, és közzétettem a Twitteren.

Az egyházam vezetőit pedig megkérdeztem, hogyan lehetséges, hogy társulnak, együtt ünnepelnek olyasvalamivel, amit a Biblia bűnnek nevez. Az üzenet felkavarta az embereket, és nyomában társadalmi szintű vita alakult ki, amely az egyházamra is átterjedt. Hamarosan bűnténynek, kisebbség elleni izgatásnak minősítették a Twitter-bejegyzésemet, továbbá öt különböző panasszal éltek az írásaimmal, interjúimmal, rádiós beszélgetéseimmel kapcsolatban.

A rendőrség háromszor vallatott ki, de egy alkalommal sem találtak semmit törvényellenesnek, nem követtem el bűntényt. A legfőbb ügyész azonban mindenképpen be akart idézni, és 2021 áprilisában úgy döntött, három büntetőjogi vádpontot fogalmaz meg ellenem. Az egyiket a Twitter-üzenet kapcsán, a másikat egy kisebb írásom miatt, amelyet 2003-ban írtam Férfinak és nőnek teremtette őket címmel, a harmadikat pedig a 2019-ben adásba került Mit gondol Jézus a homoszexuálisokról? című rádiós beszélgetés apropóján.”

Mire számít? Hogyan tovább?

“A per folytatódik, és onnantól még négy hét, amíg megszületik az ítélet, így márciusig várnom kell. Természetesen reménykedem, hogy győzünk, és ez a győzelem garantálni fogja a szólás és a vallás szabadságát a társadalmunkban. Többször elmondtam azonban, bármi legyen a bíróság döntése, nem fogok meghátrálni, nem adom fel a meggyőződésemet, ki fogok állni amellett, amit a Biblia tanít, mert vannak olyan kérdések, amelyeknek örökkévaló következménye van, amelyek túlmutatnak az élet határain. Kész vagyok megvédeni a szólás- és vallásszabadságot, amilyen mértékben ez szükséges. A keresztyének a történelem során a legkülönbözőbb helyzeteket élték át: voltak békés időszakok, majd üldöztetés. Minden alkalommal ugyanazzal a próbatétellel állunk szemben: tudunk-e bízni, Jézust megvallani?”

-írja a perbefogott finn kereszténydemokrata asszony.

Forrás: Respublika/reformatus.hu

Kapcsolódó

 

kereszténydemokrata

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.