Kerítésen innen
Meggyújtani a szikrát közös ügyünk, a Palotás-terv
Mindenkinek tudnia kell(ene), hogy a fideszt választáson legyőzni kizárólag az összes Orbán-ellenes erő, és nem egyedül az ellenzéki politikai pártok teljes összefogásával lehet, erre ad megoldási javaslatot Palotás János.
Mindenkinek tudnia kell(ene), hogy a Fideszt választáson legyőzni kizárólag az összes Orbán-ellenes erő, és nem egyedül az ellenzéki politikai pártok teljes összefogásával lehet, erre ad megoldási javaslatot Palotás János.
Magyarországon a választások „papíron” ugyan szabadok, de…
Azt is mindenkinek értenie kellene, hogy még így sem lenne könnyű, hiszen Magyarországon a választások „papíron” ugyan szabadok, a valóságban azonban erősen manipuláltak.
A konkrét választási visszaélések mellett (szavazatvásárlás készpénzért vagy éppen krumpliért; szavazók bekísérése a fülkébe; lefotózott szavazólap kötelező bemutatása sok munkahelyen stb.) a tiszta választásoknak akadálya a választási körzetek átrajzolása; az ún. győzteskompenzáció; a kettős állampolgárok szavazásának megkönnyítése (levélszavazat), szemben a külföldön dolgozók szavazásának megnehezítésével. Végül pedig a NER nyomasztó propaganda fölénye: amit ráadásul a korrupció révén ellopott közpénzekből finanszíroznak.
Mindezeket tehát mindenki tudja; az ellenzéki oldalon legalábbis. Számomra teljesen paradox módon azt, ami pusztán csak akarat kérdése lenne (összefogás) sok ellenzéki párt, civil mozgalom, szervezet is megkérdőjelezi – miközben hisznek abban, hogy a választás körülményei tisztává tehetők (ha sokan akarják…); noha semmi esélye annak, hogy az önkényuralom ezekben a kérdésekben enged: hiszen azzal a saját halálos ítéletét írná alá.
A Palotás-terv
Van egy pont, ahol a két dologra együtt mutatkozik lehetőség, méghozzá az EP-választások. Erre a lehetőségre hívja fel a figyelmet Palotás János nemzetközi jogi- pénzügyi, gazdasági szakértő legutóbbi kezdeményezése. Nevezetesen arra, hogy
az EP-választásokon EURÓPA POLGÁRAIKÉNT veszünk részt: a magyar hatóságok csak lebonyolítják választásokat. Európának is érdeke és egyben kötelezettsége is kell legyen, hogy parlamentjének tagjait tiszta körülmények között válasszák meg.
Palotás János arra hívja fel az ellenzéki pártokat és civil mozgalmakat, hogy
KÖZÖSEN forduljanak az Európai Unió Bizottságához és Parlamentjéhez annak érdekében, hogy működjenek közre a magyarországi EP-választások tisztává tételében.
Elsősorban abban, hogy az EP-választásokkal kapcsolatban konkrét szabályok előírása mellett követeljék meg a magyar kormánytól a kiegyensúlyozott sajtóviszonyokat. A Bizottság követelje meg továbbá az egyenlő szavazási feltételek biztosítását a külföldön élő magyar állampolgárok, valamint a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön tartózkodók vagy ott dolgozók számára.
Ez nagyszerű kezdeményezés: (a Fideszen kívül) senki semmit nem veszíthet, viszont sokat nyerhet vele! Ez olyan ügy, amelyben az ellenzéknek KÖTELESSÉGE lenne együttműködni, ráadásul ezt minden párt bármiféle presztízsveszteség nélkül megtehetné, hiszen a kiegyensúlyozott médiaviszonyok megteremtése, amelyek között minden állampolgár hitelesen tájékozódhat a saját érdekeiről, és azok valós ismeretében voksolhat; valamint az, hogy minden állampolgár egyenlő feltételekkel szavazhasson VALAMENNYI ELLENZÉKI PÁRTNAK ELEMI ÉRDEKE! És a választóknak is!
A mindenki, az mindenki
Ezért Palotás János egyrészt valamennyi ellenzéki párt mellett számos civil mozgalmat, szakszervezetet megkeresett a kezdeményezésével, másrészt a választókat, elsősorban a saját Facebook oldalának mintegy 67 ezer követőjét is szeretné megnyerni az ügynek.
Számukra és a meghívott pártvezetők, EU parlamenti képviselők, civil mozgalmak vezetői számára szeptember 25-én nagyszabású rendezvényt szervez. Ennek célja, hogy „összehozza” az ellenzéki pártokat, civil szervezeteket – mégpedig abban a reményben, hogy a köztük lévő bármilyen ellentétet félretéve közösen kiállnak a fenti ügy mellett. A mai Magyarországon bármikor bármi lángra lobbanthatja azt a bizonyos szikrát, és a tűz elsöpörheti az Orbán-rendszert. Ez kezdeményezés akár be is töltheti ezt szerepet!
(Terveink szerint Ön most egy cikksorozat első részét olvasta.)
Friss
- ATM-et minden településre! – Papír van a kormányszándékról, de mennyi az annyi és ki fizeti?
- Az igazi Hungarikum – avagy a fideszes gazdaságpolitika lényege
- Nyomoz a rendőrség Orbán Viktor veje, Tiborcz István óriásbiznisze ügyében – Hűtlen kezelés a gyanú
- Juszt a mikrofon egyik oldalán, de ki a másikon…? – A 11. hét kérdései az ország miniszterelnökéhez….
- Történelmi pillanat: 1961 után 64 év évvel Csehország végleg leválik a Barátság kőolaj-vezetékről
- Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek
- Magyar György: a Fidesz új ellenség után néz és közben rendületlenül lábbal tiporja a jogot
- Személyautó ütközött vonattal
- Gábor György: egy, csak egy poloska van talpon a vidéken, vagy mégsem….?
- ‘Az EU-ban ilyen böszmeség nemzeti banknál nem történt még’ – Célkeresztben Matolcsy György és a Magyar Nemzeti Bank alapítványai