Connect with us

Kerítésen innen

Mi lesz a „kis sarki vegyesekkel”?

Megosztás

Mindenkinek van legalább egy „kis sarki vegyese”, ahol ismeri az eladót, tulajdonost, ahol megkérdezik tőle, hogy mi újság a gyerekkel, vagy a mamával, ahol amikor belép örömmel újságolják, hogy jött abból az áruból, amit nagyon szeret, szóval, ahová jó bemenni. Igen ám, de jön a visszaváltós palackok, fémdobozok kora, ami ugye rém fontos, de az említett kisboltos miként intézi majd a visszavételt?

Mi lesz a "kis sarki vegyesekkel"?
Megosztás

Mindenkinek van legalább egy „kis sarki vegyese”, ahol ismeri az eladót, tulajdonost, ahol megkérdezik tőle, hogy mi újság a gyerekkel, vagy a mamával, ahol amikor belép örömmel újságolják, hogy jött abból az áruból, amit nagyon szeret, szóval, ahová jó bemenni. Igen ám, de jön a visszaváltós palackok, fémdobozok kora, ami ugye rém fontos, de az említett kisboltos miként intézi majd a visszavételt?

400 négyzetméter felett….

Jövőre indul a kötelező visszaváltási díj:

50 forint számolnak majd fel az egyszer használatos pet-palackokért, üvegekért, fémdobozokért.

Ezeket később ugyanennyiért lehet majd visszaváltani. Az erről szóló kormányrendelet tegnap jelent meg, ami nem csak annyiban említi a „kis vegyeseket”, hogy

„az 50 forintos visszaváltási díj bevezetése mindenhol kötelező lesz, visszaváltó automatákat azonban csak a 400 négyzetméternél nagyobb üzleteknek kötelező telepíteni.”

Információk szerint

  • a Spartól azt írták: 345 üzletük érintett és már telepítik a berendezéseket,
  • az Aldinál minden üzletben lesz visszaváltó automata.

Azt mondd meg, kormány…..

  • A kisboltokkal, a nagyrészt kisvállalkozók egy család megélhetését biztosító boltjai, hogy ugorják majd meg ezt a problémát?
  • Mennyit kóstál egy visszaváltó automata, lehet-e bérelni és ki gyártja majd?
  • Kapnak-e segítséget állambátyótól a beszerzéshez a kicsik, ha igen, az visszatérítendő kölcsön lesz, vagy a sokat emlegetett „nekünk a magyar vállalkozó a fontos” jelige értelmében hozzájárulás, bár miután tudjuk, hogy nincs „ingyen leves”, azt majd mindannyian fizetjük a közösből.
  • Mi történik azokon a kistelepüléseken, ahol nincs 400 négyzetméteres élelmiszerüzlet?

Az ötlet jó és szükséges, de….

Környezetvédők gyűjtötték össze néhány éve az eldobált pet-palackokat. Szerintük óránként 180 ezer ilyen flakont dobnak ki Magyarországon. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint fontos tudni, hogy az új szabályozás ugyan januárban lép életbe, de a boltok fél éves átállási időt kaptak, tehát a rendszert fokozatosan vezetik majd be. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a díj a vásárlót terheli majd, de csak addig amíg vissza nem váltja a terméket.

„A vásárlónak ott kell hagynia az 50 forintot, visszaváltási díjat annak érdekében, hogy vissza is vigye majd az üres palackot, amit egy automatába tud majd bedobni. A termék árába ez nem épül be, azon kívül kell fizetni a visszaváltási díjat. A polcokon ez fel lesz pontosan tüntetve, hogy mennyi a termék ára, ezen felül ott lesz, hogy 50 forint visszaváltási díjat kell fizetni a pénztárnál

– magyarázta a gyakorlati megvalósítást a Híradónak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A Greenpeace szerint ezzel háromszor annyi hulladékot lehet majd újrahasznosítani, mint eddig.

„Hatalmas előrelépés, hogy az eddig nagyon sokszor veszendőbe menő alapanyagok, mint a pet-palack, az alumínium és az üveg most jó eséllyel hasznosulni fognak, hiszen ha van rajta egy jelentősebb betétdíj, akkor a jelenlegi 30 százalék körüli hasznosulási arány várhatóan 70-80, de akár 90 százalékra is megnő”

– bizakodik Simon Gergely, a szervezet vegyianyag-szakértője.

A civil szervezetnél azt mondják,

az lenne az igazán környezetbarát megoldás, ha az emberek az újratölthető palackokat választanák az eldobható helyett, de szerintük ezt a magyar jogszabályok nem ösztönzik.

Szerző