Connect with us

Kerítésen innen

Orbán Viktor rádiós szózatáról – „A magyaroknak a háborúval kapcsolatban is igazuk lett”

Orbán október 23-án is elmenekül Budapestről - A kiskőrösi Orbán-pizza után mi várhatja Veszprémben?
Megosztás

Nem értem, na nem azt amit Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádió üzenetében elmondott népének, azt nem nehéz érteni, hiszen egyszerű mint a baltafoka, így lehetne összefoglalni: „mindenről más tehet, mi csak elszenvedők vagyunk.” Azt nem értem, hogy egy akkora, nagyon jól megfizetett csapat mint a magyar kormányé miért nem képes újabbnál újabb üzeneteket kitalálni, mért mondja el a főni ugyanazok már sokadszor?

Ugyan már!

Fel ne üljünk annak a megúszós válasznak, hogy a bevésés miatt mondja minding ugyanazt Orbán, arra ott vannak a többiek a kormányban a pártban, a talpnyaló sajtóban. Nem, azért mondja ugyanazt, mert vagy teljesen ellustult már a gondolkodásuk, vagy a kontraszelekció okán mára csak az ostobák maradtak a NER mellett, ez utóbbi a valószerűtlenebb.

Lássuk a ma reggeli témákat!

Inflációs öndicséret, Ukrajna és EU gyalázás, a Blikk  összefoglalója  szerint  ez volt a mai reggeli étlapján.

Gyomros az MNB-nek

Akkor leszünk stabil és boldog ország, ha eljutunk oda, hogy ne legyen veszteséges a költségvetés. A kormány dolga az, hogy időnként lehetetlen dolgokra vállalkozzon, ezért döntöttek a nyugdíjkorrekció mellett. Nem engedhetjük meg most sem, hogy odaadjuk a nyugdíjasoknak ezt a pénz, de háború ide, vagy háború oda a nyugdíjasokat meg kell védeni.
A jegybank bicskája beletört az infláció elleni küzdelembe. Az ársapkával, kamatstoppal, kötelező akciózással, árfigyelővel próbáltak rendet rakni, a hagyományos módszerekkel ellentétben. A világ pedig az ilyen módszereket nem nézik jó szemmel, de az energiaárak Magyarországot sújtja a legjobban, ezért lépni kellett. A miniszterelnök szerint ez sikerült is.

Szerinte: a magyaroknak a háborúval kapcsolatban is igazuk lett

A háborúval kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy továbbra is úgy véli, „ez nem a mi háborúnk, ez egy szláv testvérháború.

Az ukrán EU-s csatlakozás kapcsán Orbán Viktor azt mondta, ha ilyen pőrén tesszük fel a kérdést, hogy tag lesz-e Ukrajna, azt tudom mondani, minden EU-s tagnak hozzá kell ehhez járulnia. Elnézem a magyar parlamentet, hogy két éven belül Ukrajna EU-s tagságát megszavazza-e, hát óvatos lennék ebben. Ukrajna területi háborúban van, nem tudjuk, mekkora a területe, vagy a népessége. Ez alapján osztják el a forrásokat és úgy felvenni egy tagországot, hogy nem tudjuk ezeket a paramétereket, az példátlan lenne

Brüsszel és a migráció

Orbán Viktor

Arról is hosszan beszélt megismételve az eddigi narratívát, hogy Brüsszel 3 milliárd euróval tartozik Magyaroroszágnak ám csak az időt húzza.
Végezetül szót ejtett a menekült az ő szóhasználata szerint a migráns helyzetről is:
Az EU hibázik azzal, hogy nem a történelem horizontján szemléli a migráció kérdését. A migráció rossz dolog, invázióvá vált és a tapasztalatok szerint a migráció része a bűnözés, az együttélési konfliktusok. Eddig meg tudtuk védeni magunkat ettől, de hazánkban politikai színtéren nincs egyetértés a kérdésben. A baloldal migrációpárti. Olyan döntésekhez járulnak hozzá az Európai Parlamentben amelyekkel a migrációt serkentik.

-mondta Orbán Viktor pénteken reggel a rádiójában.

(A Blikk teljes cikke itt olvasható)

(Főkép: Cseri László)

Ugyanaz másként:

Szerző