Connect with us

Sport

Zöld-fehér betli! A feröeri KÍ Klaksvík három góllal nyert a Groupama Arénában

Megosztás

A szigetországi rivális már a nyolcadik percben vezetést szerzett 11-esből, bő félóra elteltével megduplázta az előnyét, a szünet előtt pedig a harmadik találatával gyakorlatilag eldöntötte a párharcot.

Megosztás

A Ferencváros hazai pályán háromgólos vereséget szenvedett a feröeri KÍ Klaksvíktól a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól.

A Ferencváros idei első hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésén a 89 éves Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze végezte el a kezdőrúgást

A zöld-fehérek igencsak álmosan kezdték az összecsapást a rekkenő hőségben, nem estek neki az esélytelenebbnek tartott feröeri riválisnak, amely ezt kihasználva már az ötödik percben veszélyeztetett egy szögletet követően. Ekkor még Dibusz menteni tudott, de néhány perccel később a vendégek 11-esénél már a válogatott kapus sem tudott segíteni. 

A hidegzuhannyal felérő gól sem rázta fel a magyar bajnokot, amely csak meddő mezőnyfölényt tudott kiharcolni. Az FTC fásultan és a támadó harmadban elképzelés nélkül futballozott, így a szervezetten védekező riválist nem sikerült zavarba hoznia, az első komolyabb hazai lehetőségre húsz percet kellett várni. 

A szurkolók az ivószünetnél skandálták először az „ébresztő” rigmust, félóra elteltével pedig ennél is élesebb kritikával illették a csapat játékát, miközben hazai labdavesztés után a feröeriek egy gólvonalig kijátszott ziccert értékesítve megduplázták az előnyüket. A szünetig hátralévő időben a Ferencváros valamelyest fokozta a nyomást, de szépíteni nem tudott, sőt, a túlságosan kint álló Dibusz potyagólt kapott, mert visszafelé futva nem találta el a szélről kapura lőtt labdát…

A folytatásban hiába birtokolta jóval többet a labdát és próbálkozott átlövésekkel a Ferencváros, igazi helyzete továbbra sem akadt, ezzel szemben egy újabb vendégkontra végződött ziccerrel, de Dibusz ezúttal bravúrral hárítani tudott. Sztanyiszlav Csercseszov hitehagyott együttesén sem a szünetben, sem az 57. percben végrehajtott kettős csere nem segített, ugyanúgy csak meddő mezőnyfölény jellemezte a találkozót, mert a vendégek védelme szinte hiba nélkül játszott. 

A 65. perctől fokozódott a nyomás a feröeri kapun, de hazai gólt továbbra sem ünnepelhetett a publikum, így a 75. percben elfogyott a türelem: a drukkerek „auf Wiedersehen” és „ruszkik haza” rigmussal követelték az orosz vezetőedző távozását. 

A hajrára teljesen szétesett a Ferencváros, amely Dibusz újabb két védésével kerülte el, hogy még megalázóbb különbségű vereséget szenvedjen a félprofi ellenféltől… Az elszánt feröeri csapatot éljenzéssel és vastapssal jutalmazta a közel húszezres nézősereg, a sajátjait pedig kifütyülte.

Kubatov Gábor kirúgta Csercseszovot

Az Európa-ligában idén nyolcaddöntős, sorozatban ötszörös magyar bajnok FTC a kudarcával átkerült a Konferencia-liga selejtezőjébe, melynek második fordulójában az ír Shamrock Rovers együttesével találkozik. A két gárda tavaly az Európa-ligában találkozott a csoportkörbe jutásért, akkor a Ferencváros 4-1-es összesítéssel jutott a főtáblára.

Legutóbb 2017-ben a Budapest Honvéddal fordult elő, hogy a magyar bajnok az első párharcát elvesztette a BL-selejtezőben, feröeri klub pedig – három kiesést követően – most először vert meg és búcsúztatott magyar csapatot európai kupasorozatban.

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló, visszavágó

Ferencvárosi TC-KÍ Klaksvík (feröeri) 0-3 (0-3)
Groupama Aréna, 18 187 néző, v.: David Smajc (szlovén)
Gól: Fredriksberg (8., 32., előbbit 11-esből), Kassi (45+1.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic (Marquinhos, 74.) – Baráth (Ben Romdhane, 46.), Abu Fani, Gojak (Makreckis, 46.) – Traore (Owusu, 57.), Varga, Zachariassen (Lisztes, 57.)
KÍ Klaksvík: Johansson – Petersen, Faero, Forren – Danielsen, Andreasen, Pavlovic (Hansson, a szünetben), Joensen (Da Silva, 73.) – Fredriksberg (Mikkelsen, 56.), Kassi (Gussias, 73.), Kronberg (Ahmed, 93.)

Forrás: Fradi.hu / MTI

Csercseszov személyesen vette át a díjat a moszkvai gálán

Szerző