Banánköztársaság
Bruck András: A mi új évünk – A remény nem stratégia
Sokan remélik, hogy az idei év jobb lesz, mint amilyen az éppen kifutó volt. Megrögzött szokás remélni, a realitásokat legalább pillanatokra száműzni. Ezért, aki most is ragaszkodik ehhez, az ne is olvasson tovább, mert nem lesz jobb.
Sokan remélik, hogy az idei év jobb lesz, mint amilyen az éppen kifutó volt. Megrögzött szokás remélni, a realitásokat legalább pillanatokra száműzni. Ezért, aki most is ragaszkodik ehhez, az ne is olvasson tovább, mert nem lesz jobb.
A remény nem stratégia
Helyette idézek két sort:
„Mint lépcsőházban a pormacska:/ gyűlik puhán a korszak mocska”.
Mi ez? Egy rég magunk mögött hagyott világ költői sűrítménye, vagy jelen életünk aktualitása? Válasszon ki-ki maga. De talán, ha Petri György saját korszaka nem mocsokra épült volna, hanem szabadságra – ezt a két sort kereken ötven éve, 1974-ben gépelte le –, akkor ez a mai se lenne, ha lehet, még mocskosabb, mint amilyen az övé volt. Ízlése válogatja, de aligha lehet vitatni a két korszak genetikai egyneműségét.
A diktatúra ötven árnyalata
Ha az új évet egy új könyvnek tekintjük, melynek lapjai mintegy maguktól majd teleíródnak az év eseményeivel, akkor ez számunkra már befejezett tény: már most tele van írva és rongyosra van olvasva, minden tragikus fejezetét, minden lapját, betűjét előre ismerhetjük. A hazugságokból összeállt szavakat, mondatokat, az ehhez hasonlókat:
„Európában nincs szabadabb ország Magyarországnál”, „Magyarország a 21. század győztese lesz”.
Vajh, kitől származhatnak? Annak idején épp egy ilyen ócska rendszer elől menekültem el – bár még annak a hazugságai sem voltak ennyire primitívek és gátlástalanok –, most pedig mások mennek, sajnos már helyettem is. Új menekülők, új reményvesztettek, új undorodók, akik felismerték, hogy az egykori klasszikus diktatúrának ez a mostani, enyhébb mutációja sem hozhatja el a megváltást. Az a mienknél őszintébb és állhatatosabb nemzetek privilégiuma. Mint például a „magyar útról” épp most bölcsen levált, a racionális, épeszű kormányzáshoz visszatérő lengyeleké, vagy a múltban teljesen eloroszosított három aprócska balti államé.
Ők éltek a visszakapott szabadsággal és ma már rájuk se lehet ismerni
Ott az ország, a természet egyformán minden állampolgáré: nem vágnak ki semmit, nem kerítenek el semmit, nem lopnak el semmit, a közvagyon nem a miniszterelnöki családok szabadprédája – mindhárom valódi nyugati, európai nemzetté vált.
Eközben az egykori keleti blokk legkevésbé eloroszosított országa, Magyarország, süllyed vissza a hagyományos orosz mocsárba. Ha ez a hazaárulással egyenlő hajtűkanyar nem bűn, akkor mi?
Na és vajon hol van a népnek több oka nyugodtan várni 2024-et? Ahol a haszontalan, semmire se jó élsportba öli a kormány az emberek pénzét, hadd üvöltsenek, addig se látják, mit tesznek velük, vagy ahol, mint a csehországi Brno környékén, az elmúlt húsz évben porló stadionok helyett Közép-Európa Szilíciumvölgye született meg.
Magyarország már nem része a mai európai civilizációnak, s rohamosan távolodik is tőle
Az elmúlt harminc év, és különösképp annak második fele a magyar társadalom totális bukása, csődje. Így a rendszerben nincs többé semmilyen biztosíték, garancia, most már minden egyetlen emberen múlik. Hogy a kórházban meggyógyulsz vagy meghalsz, hogy megtarthatod a munkahelyed vagy eltávolítanak, hogy ami tegnap érvényes volt, az még holnap is az lesz-e. Ez a pápuák erkölcse, nem miniszterelnököké. Ilyen tragédiák egy nemzettel csak brutális erőszak alkalmazásával történhetnek meg, vagy ott, miként nálunk, ahol a társadalom semmilyen igényt nem támaszt azokkal szemben, akiket ismétlődően hatalomhoz juttat.
A huszadik század szörnyűségei megváltoztatták volna nézőpontunkat, engedékenyebbé váltunk?
Ha nem ölnek meg, nem zárnak börtönbe, akkor hadd bánjanak velünk kedvük szerint, kit érdekel? Legyen így, ha ez ennyi embernek megfelel, csak nem árt lélekben felkészülniük, hogy mire valaki eljut a gonoszságig, addigra alkalmassá is válik rá, s attól kezdve bármire. Márpedig az így irányított rezsimek ártóképességei kimeríthetetlenek. Az írás vérvörös betűkkel ott van a falon. Petri, a múlt rendszer bűneinek legradikálisabb megverselője, 1994-ben két, szinte bánatos sort is papírra vetett:
„Mint irdatlan nagy dög kimúlt a korszak. Elvették kedvenc játékomat”.
Mivel a halála évében, 2000-ben Magyarország még demokrácia volt, nem tudni, ma mit kezdene legfőbb munkaanyagával, a valósággal. De kétlem, hogy tetszene neki, hogy a nagy dög életre kelt. Az meg még kevésbé, hogy csaknem fél évszázad orosz elnyomás tapasztalatai a magyarok többségének semmilyen tanulsággal nem szolgáltak. És ez még az eddiginél is kevesebb jót ígér 2024-re.
