Connect with us

Budapesti hétköznapok

Karácsony: attól, hogy a kormányzati lakájmédia valamit nagyon sokszor elmond, a hazugság még nem lesz igazság

Megosztás

Karácsony Gergely főpolgármester nem fogta vissza magát, az ATV Híradó kérdésére reagált a miniszterelnök bírálatára. Ahogy azt korábban lapunk is megírta, Orbán Viktor a Magyar Nemzet cikke szerint éles szavakkal bírálta a fővárost.

Megosztás

Karácsony Gergely főpolgármester nem fogta vissza magát, az ATV Híradó kérdésére reagált a miniszterelnök bírálatára. Ahogy azt korábban lapunk is megírta, Orbán Viktor a Magyar Nemzet cikke szerint éles szavakkal bírálta a fővárost.

Új fogalom bedobva: dollár-civil

A miniszterelnök egy ponton úgy fogalmazott, hogy a globális elit hívei nemcsak a brüsszeli elit, vagy az amerikai demokraták soraiban vannak, hanem egy sor magyarországi településen is, majd megemlítette a magyar fővárost.

„Gondoljunk csak az irányítás nélküli Budapestre, ahol dugók, piszok és káosz uralkodik”

– mondta a lapnak Orbán. Nem kellett sokat várni, megérkezett ugyanis a válasz is a miniszterelnöknek. Karácsony Gergely főpolgármester visszaszólt Orbánnak.

A városvezető az ATV Híradó megkeresésére reagált az elhangzottakra és úgy fogalmazott, hogy

„attól, hogy a kormányzati lakájmédia valamit nagyon sokszor elmond, a hazugság még nem lesz igazság”.

Majd Karácsony hozzátette, szerinte a fővárosi önkormányzat sokkal jobban teljesít kormányzás területén, mint maga a központi kormány.

„Sokkal jobban kezeltük a Covid helyzetet, az energiakrízist. Éppen széthullóban van a MÁV, miközben a budapesti közösségi közlekedés európai színvonalú. Azt gondolom, hogy a tények magukért beszélnek”

– mondta, végül kiemelte:

„a főváros jól működik, a fővárosi koalíció jobban irányítja a fővárost, mint ahogy a kormány az egész országot”.

Összefoglalva….

„A miniszterelnök legutóbb akkor foglalkozott Budapesttel, amikor egy tollvonással kikukázott egy sor fővárosi állami beruházást, amelyeket a kormánya korábban megígért, és amelyek előkészítésére milliárdokat költöttek el. Illetve most, amikor a kormánypropaganda hazugságait szajkózta.

A valóság mindezzel szemben azonban az, hogy a lakájmédia állami területet talált a leggazosabbnak Budapesten. És hiába állnak a közpénzmilliárdokból fizetett papagájok a piros lámpánál álló autók kimerevített képe előtt, Budapesten a fideszes városvezetés után csökkent a dugók mértéke.

És különben is, a főváros sokkal jobban kezelte a Covid-válságot és az energiakrízist mint a kormány, amely rendre fővárosi beruházásokkal pályázik a legjobb európai uniós beruházásokért járó díjakra.

A vasúti közlekedés romokban, míg a főváros üzemelteti Európa egyik legjobb városi közlekedési rendszerét. Soroljam még?

Egy dologban persze rosszabbul teljesítünk.

A főpolgármester egyetlen barátja vagy rokona sem lett milliárdos az elmúlt években”

-írta Karácsony közösségi oldalán.

Szerző