Connect with us

Sport

Késely Ajna és Milák Kristóf is duplázott Kaposváron

Megosztás

Az úszók országos bajnokságának utolsó napján Késely Ajna (Kőbánya SC) 200 és 1500 méter gyorson, míg Milák Kristóf (BHSE) 200 gyorson és 100 pillangón sem talált legyőzőre.

Milák Kristóf 200 méter pillangó világbajnoka és világcsúcstartója – akit saját elmondása szerint nagyon megviselt a koronavírus-fertőzés – 51.07 másodperces idővel győzött a 100 méteres számban. Ez az idő tavaly, a kvangdzsui világbajnokságon bronzérmet ért volna a fináléban, ahol 51.26 másodperccel negyedik lett.

A Honvéd húszéves klasszisa teljesítményének értékét növeli, hogy fél órával a 100 méter pillangó döntője előtt 200 méter gyorson nyert úgy, hogy a 2017-es indianapolisi junior-világbajnokságon úszott 1.47.52 másodperces idejéből majdnem egy másodpercet faragva 1:46.68-cal csapott célba.

„Nehezen keltem fel, épphogy időben értem ki, próbáltam a bemelegítést normálisan végigcsinálni, de úgy éreztem magam, mint akit akasztani visznek – elevenítette fel a délelőtt történteket, hozzátéve: már a 2017-es ob óta azt csinálja, hogy kis szünetekkel úszik több számban, és ez ezúttal is működött. – Nyilván bennem volt az is, hogy azért legyen már egy arany is a három ezüst után, bár azt nem mondom, hogy elégedetlen lettem volna a korábbi teljesítményemmel. Örülök, hogy a kétszáz gyorsot sikerült megnyerni, aztán száz pillangón az utolsó huszonötön már úgy voltam, mindenki gatyán van már ilyenkor, csak bele kell adnom mindent, ez az utolsó huszonöt méterem ezen a bajnokságon, kizárólag magamra koncentrálok, és csak úszni kell. Az idő nem rossz, bár én azt szeretem, ha 50-nel kezdődik” – tette hozzá.

Késely Ajna is duplázott a zárónapon

Előbb az 1500, majd a 200 gyors elsőségét gyűjtötte be, így ismét elérte a mesternégyest, hiszen korábban győzött 400-on és 800-on is.

Késely Ajna: „Az ezerötszáz nagyon reggeli úszás volt, igazából bemelegített a kétszázra. Mivel nem volt (Kapás) Bogi és (Jakabos) Zsu, ezért most nem volt szükség ennél jobb időre – ha ők is itt lettek volna, biztosan bemegyünk két perc alá.”

50-100-as duplát csinált Szilágyi Csaba mellen és Burián Katalin háton (ma az egyhosszos aranyakat vitték el).

Sztankovics Anna az ötven mell megnyerésével vigasztalódott a hosszabb távokon elmaradt sikerek után.

Furán alakult a száz pillangó fináléja: az ob legszorosabb versenyében Sebestyén Dalma egyetlen századdal előzte meg Verrasztó Evelynt.

Kapás Boglárka. Fotó: Derencsényi István/MÚSZ

A B-döntőben Kapás Boglárka a nap legjobb idejét érje el

Miután a 200-as világbajnok kissé lazán vette az előfutamot, nem sikerült a legjobb nyolc közé kerülnie péntek este, így aztán magának bizonyított a B-fináléban, amikor 11 századdal jobbat úszott a bajnoknál (de az arany természetesen Sebestyén Dalmaé).

Kapás Bolgárka: „Az előfutamot elrontottam, azt gondoltam, elég lesz egy lazább úszás, aztán a B-döntőben kötöttem ki, ami abszolúte az én hibám. Most egyértelműen meg akartam dönteni az egyéni csúcsomat, ami sikerült is, bár annyi hiányérzetem van, hogy nem kerültem perc alá, ami pici hiányérzetet okoz, de reggel azért elég jó időnek számít ez.”

A vírushelyzet miatt néhányan kicsit többet hagytak ki, mint ami indokolt lett volna

„Körülbelül ott tartanak a versenyzőink, ahol egy ilyen év után várni lehetett, összességében nem sok meglepetés ért”

– összegzett az MTI-nek Sós Csaba szövetségi kapitány. Hozzátette, a fiatalok viszonylag gyorsan fel tudták venni a verseny ritmust, míg ez az idősebbeknek értelemszerűen nehezebben ment. A szakember megjegyezte, véleménye szerint a vírushelyzet miatt néhányan kicsit többet hagytak ki, mint ami indokolt lett volna, ugyanakkor például az olyan fiatalok, mint például a 200 méter vegyesen olimpiai A szintet teljesítő Kós Hubert, még jelentőset is tudtak fejlődni ebben az időszakban.

Milák Kristófot illetően Sós Csaba megjegyezte, az, hogy szombaton 100 méter pillangón kiváló idővel nyert, de korábban a 200 méter – amelyen világbajnok és világcsúcstartó – nem úgy sikerült neki, ahogy várta, megmutatta, hogy alapvetően csak az edzettséggel van problémája a koronavírus-fertőzésen átesett klasszisnak.

A szövetségi kapitány szerint a 20 éves versenyző 200 méter pillangón továbbra is az első számú tokiói aranyérem várományos, és ha megfelelően végig dolgozza a következő fél évet, nem tudják majd megverni.

„Ott van a piros ász a kezében” – fűzte hozzá Sós Csaba, aki a márciusi országos bajnokságon már jó két másodperccel erősebb időre számít Miláktól kedvenc számában, de a javulást összességében mindenkitől elvárja majd a tavaszi eseményen.

A kaposvári viadalon a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia időrendjéhez igazodva a döntőket reggel bonyolították le.

A szombati győztesek

Férfiak:  

50 m hát:
Bohus Richárd (BVSC-Zugló) 25.05 másodperc
50 mell:
Szilágyi Csaba (NICS-HSÚVC Hódmezővásárhely) 27.15 másodperc
100 m pillangó:
Milák Kristóf (BHSE) 51.07 másodperc
200 m gyors:
Milák Kristóf (BHSE) 1:46.68 perc
800 m gyors:
Kalmár Ákos (Balaton ÚK Veszprém) 7:58.05 perc
4×100 m vegyesváltó:
BVSC-Zugló (Bohus Richárd, Takács Tamás, Csicsáky Péter, Németh Nándor) 3:41.34 perc

Nők

50 m hát:
Burián Katalin (BVSC-Zugló) 28.89 másodperc
50 mell:
Sztankovics Anna (Miskolc) 31.65 másodperc
100 m pillangó:
Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 1:00.19 perc
200 m gyors:
Késely Ajna (Kőbánya SC) 2:00.13 perc
1500 m gyors:
Késely Ajna (Kőbánya SC) 16:34.43 perc
4×100 m vegyesváltó:
Vasas SC (Szabó-Feltóthy Eszter, Szabó-Feltóthy Laura, Galamb Szimonetta, Gyurinovics Fanni) 4:13.03 perc

Forrás: MÚSZ/MTI

Kecskemét

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük