Connect with us

Kerítésen innen

Lepusztuló magyar autópark – „Öreg járgány szivatóval indul”

autópark,
Megosztás

Akár életszínvonalunk hőmérője is lehet az ország autóparkjának állapota, kora. A képzeletbeli „hőmérő” mostanában egyre veszélyesebb lázat mutat, mivel fokozatosan öregszik az útjainkat „szaggató” járgányok átlagéletkora.

Veszély az utakon

Tovább nőtt az autók átlagéletkora Magyarországon, az utakon egyre több az idős, esetenként veszélyes állapotú autó – hívta fel a figyelmet a Das WeltAuto. A cég idézi a KSH szeptember végén publikált adatát, amely szerint 15,6 évre nőtt a személygépjárművek átlagos kora a 2022. decemberi 15,4 évről. A magyar utakon több mint 4,14 millió autó jár, így ez az arány már környezetvédelmi és biztonsági szempontból is kritikus – mutatnak rá.
Tavaly december óta több mint 47 ezerrel emelkedett a magyar rendszámú személyautók száma, részben új járművekkel, részben import autókkal gyarapodott az állomány. Az import ugyanakkor nem frissítette az autóparkot, ugyanis a június végéig behozott autók 60 százaléka 10 évnél idősebb volt. Így azok, akiknek új járműre nincs pénzük, de autót szeretnének cserélni, továbbra is az idős hazai járművekből válogatnak.

Megy a levesbe!

Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója súlyos problémának látja, hogy az öreg autók tulajdonosai járművük eladására készülve az utolsó egy-két évben jellemzően már nem törődnek a karbantartással. Ezek a korszerűtlen, elhanyagolt járművek ráadásul az elvárt környezetvédelmi normákat sem teljesítik – emelte ki, hozzáfűzve: ezek az autók várhatóan öt éven belül használhatatlanná válnak, vagy gazdasági totálkárosak lesznek.

autópark

Hétköznapi „old timer” bemutatók a közutakon

Tóth Péter a hazai autóállomány átlagéletkorának csökkenésére akkor lát esélyt, ha rendeződik az újautó-értékesítés piaca, és csökken az importban megjelenő koros autók száma.
A Magyarországon forgalomban levő autók kor szerinti listáját a Zastava vezeti 36,9 éves átlagéletkorával. A jelenleg is kapható márkák közül – népszerű old timer autóik miatt – a Fiat áll az élen 17,3 átlagévvel, az Opelek átlagéletkora 11,3 év, a Volkswageneké 12,7 év.

Lepusztul, mert lepusztulunk

Igazából talán nem is az autópark életkora a valódi gond tesszük hozzá a Welt Autó tájékoztatásához, hanem az, hogy az egyre romló életkörülményeink mellett az emberek zöme még ha akarja sem tudja finanszírozni öreg autója folyamatos karbantartását. Könnyű erre azt mondani, hogy, „akkor miért nem adja el?” a válasz sokkal drámaibb mint a kérdés: mert az ember igyekszik foggal körömmel ragaszkodni ahhoz a kevéske dologhoz amit élete során olykor még meg is koplalt.

Ezeket olvasta már?

Szerző