Connect with us

Kerítésen innen

Mészáros és a gödi akkugyár tesz a védett növényekre – A kár 40 millió forint

Megosztás

Úgy tűnik Mészáros Lőrinc és a gödi akkugyár visszahozta a barbárok korát.

Mészáros, akkugyár,
Megosztás

Több száz, Natura 2000 jelölésű, fokozottan védett homoki kikerics átültetése maradhatott el a gödi akkumulátor-gyár csatornázási munkálatai közben. Az ügyben a kormányhivatal tájékoztatása szerint közigazgatási hatósági eljárás van folyamatban, az átültetésre kijelölt virágok eszmei értéke összesen több mint 40 millió forint. A Samsung-gyár vízellátását és szennyvíz-elvezetését a magyar állam 32 milliárd forint közpénzből finanszírozza.

Natura 2000, most viccelsz?

Gödön a Samsung-akkumulátorgyár vízi-közműveinek építési munkálatai zajlanak. Legutóbb arról számoltunk be,  írja az Átlátszó, hogy a Mészáros és Mészáros Zrt. természetvédelmi területet túr szét a beruházás miatt: a Duna-parton fákat vágtak ki és másfél kilométer hosszan Natura 2000 besorolású területeken bolygatták meg a növényzetet.

Mészáros, akkugyár

A gödi Halálcsillag

Szeptemberben újból a helyszínen jártunk, ahol ezúttal azt láttuk, hogy védett virágok egy részére kerítést pakoltak, más példányokat pedig munkagépek tiportak el. Miközben a projekt 2022-es előzetes vizsgálati dokumentációjában az szerepel, hogy a munkálatok megkezdése előtt a gödi határban lévő, fokozottan védett homoki kikerics 432 példányát át kell telepíteni. Ez azonban a jelek szerint nem történt meg, a virágok most szeptemberben megjelentek a beruházási területen – már amelyiket a munkavégzés során nem tapostak el.
Az ügyben közigazgatási hatósági eljárás van folyamatban.

A teljes cikk itt!

Ezeket olvasta már?

Szerző