Connect with us

Banánköztársaság

A CÖF-CÖKA közérdekű adatkéréssel fordul az Európai Bizottsághoz

Megosztás

Közérdekű adatkéréssel fordul a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) az EU úgynevezett helyreállítási alapjának kezelése miatt az Európai Bizottsághoz.

CÖF-CÖKA
Megosztás

Közérdekű adatkéréssel fordul a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) az EU úgynevezett helyreállítási alapjának kezelése miatt az Európai Bizottsághoz – közölte a CÖF-CÖKA szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Ha nem szeptember, hanem április elseje lenne, simán szkippelhetnénk ezt a „hírt”

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász elmondta, az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula von der Leyenhez címzett levélben a Covid-járvány utáni, összesen több mint 700 millió eurós kedvezményes hitelből, illetve vissza nem térítendő támogatásból álló Next Generation EU-alap kezelésével kapcsolatban arra várnak választ: ez a pénz milyen forrásból származik, hol helyezik el, milyen kamata, hozama van, és milyen pénzmozgások történtek.

Azt kérdezik továbbá, kompenzálják-e azt a kárt, amit a magyar és lengyel kifizetések elhúzódása okoz, illetve helyénvaló-e az unió gazdasági szuverenitása szempontjából, hogy EU-n kívüli gazdasági érdekcsoportok finanszíroznak egyes tagállamokon belüli politikai csoportokat, tervezi-e az EU az erre vonatkozó szabályok szigorítását – ismertette.

A szóvivő azt mondta: az Európai Bizottság elmarasztaló döntés nélkül tartja vissza az alapból Magyarországnak és Lengyelországnak járó pénzeket. Kérdés, hogy mi történik ezekkel, kinek lehet előnye abból, hogy nem utalják ki – tette hozzá.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke rámutatott: a támogatások visszatartásával megzavarták a magyar költségvetés végrehajtását.

„A magyarok számítottak erre a pénzre, például a pedagógusbérek emelésénél, így viszont beruházásokat kell felfüggeszteni, költségvetést átcsoportosítani.”

Úgy fogalmazott: az alap kifizetéseinek halogatásával kár éri a magyarokat, kérdés, hogy miként lesz kártérítés. Nem lehet egy tagállammal szemben elnyomó intézkedéseket, kettős mércét alkalmazni – jelentette ki Csizmadia László.

CÖF-CÖKA
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának elnöke (j) és Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, szóvivő a CÖF-CÖKA budapesti sajtótájékoztatóján. Fotó: MTI/Soós Lajos

Kitért arra is, hogy álláspontjuk szerint népszavazásra van szükség az EU tagállamaiban az ukrajnai háborúról

A polgároknak lehetőséget kell adni arra, hogy szavazhassanak a háború azonnali befejezésének vagy folytatásának támogatásáról – közölte.

„Így a felelősség alól kimenthetők a háborút eddig forszírozó kormányok vezetői”

– fűzte hozzá a kuratóriumi elnök.

Csizmadia László kiemelte, az oroszok által indított ukrajnai területszerző háború nem lehet „főpróbája a nagyhatalmak erőfitogtatásának, egy új világháborúhoz vezető útnak”.

Hozzátette: „a világ polgárainak feje fölött képviselt” amerikai irányvonal és az EU által erőltetett, Oroszország elleni szankciók nagy része téves, az európai polgárok számára hátrányos.

A CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke beszélt arról is, hogy az Európai Parlament létszámát 2024-ben felére kell csökkenteni, és az Európai Bizottság szakértelmét növelve kell biztosítani a gyors törvényelkészítést.

Csizmadia László arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlament ideológiai és pártpolitikai viták fórumává vált. Azt mondta, az EP, a szerepét félreértve, irányítani akarja az uniós intézményrendszert, a tagállamok szuverenitását sértve megkérdőjelezi törvényeiket, és „magához képest kispályásnak tekinti a helyi parlamenteket és azok döntéseit”.

A CÖF-CÖKA álláspontja szerint azonban az Európai Parlament képviselőinek felelőssége nem tetten érhető, az ideológiai és pártviták helye a legitim választások nyomán létrejött tagállami parlamentekben van.

A kuratórium elnöke szóvá tette még, hogy az „unió nagy csinnadrattával és rössel kezdeményezte” az újjáépítési vitát, ám az eredmények nem látszanak. Az EU bürokratáinak érdeke, hogy változtatás nélkül megtarthassák státuszukat a 2024-es választásokig – fogalmazott Csizmadia László.

Forrás: nem a Hírcsárda, hanem az MTI

CÖF-ösködés szerda délben: bi-bi-bí, nem is Orbán a gyáva, amikor nem áll ki vitázni, hanem….. – itt még megoszlanak a vélemények

Friss!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük