Megszereztük a minielnök legújabb szónoklatának teljes változatát. Ebben volt az, hogy már nyolcszor ölték meg. Ami utalás arra, hogy a macskának is kilenc élete van, mert mindig talpra esik. Kérnénk, hogy mielőtt legközelebb kinyuvasztják, szíveskedjék leadni a portán a kasszakulcsot, mert kezd már nagyon sokba kerülni nekünk ez a cicázás. Rab László 3. heti összefoglalója.

Vadul keccsöl

Az eredeti beszédtervben még az volt, hogy Európában “teli van velünk a tökük, mert nem bírják elviselni, hogy állandóan átverjük, meglopjuk őket. Nem macskának, hanem papagájoknak néznek bennünket. Miközben csak az van, hogy kérjük ide a zsebünkbe a lét, saját burzsoáziát csinálunk belőle, megmondtuk a legelején, mikor még dakota lovakkal hülyítettük a liberálnyamnyogókat. Nem is tudom, min csodálkoznak most mégis”.

Ebből a szövegből lett aztán az, amit a mini elmondott a rádiójában a szokásos péntek reggeli vizit során (egyes lapokban ez jellemző módon vizeletként jelent meg). “Az Európai Parlament bevándorláspárti többsége ellenünk szavaz, mert gyűlölnek bennünket a bevándorlásellenes álláspontunk miatt. Lenéznek minket, szerintük elmaradott állapotában vagyunk az emberiségnek, mert a Fidesz nem látja a keresztény és nem keresztény lakosság keveredéséből kibomló lehetőséget. Én nem is látom a szépségét, inkább félek ettől.” (Ritka szép szavak egy nagy államférfi szájából.)

Panaszosan brúgózik

A macskás hasonlat sem az volt az eredeti szövegváltozatban, mint ami végül kikerült a nyilvánosságba. A mini egészen pontosan azt a kifejezést használta, hogy “ki fognak bennünket vágni az EU-ból, mint a macskát szarni”. A hazai ellenfelekről pedig azt mondta –  mert róluk sem tud megfeledkezni, annyi van belőlük, mint a rosseb -, hogy állandóan nyervognak, mernyákolnak. Október 13-ával kapcsolatban (amikor úgy megverték, mint a korpába szart macskát) annyit jegyzett meg, hogy “a pacsmagoló bakzó kandúr éneklően, panaszosan brúgózik.”

Forrásunk szerint használta még a virran, herren, görmicsöl kifejezéseket is, de a tanácsadói figyelmeztették, vigyázzon, mert ezt a disznók szokták csinálni, nem a macskák, inkább mondja azt, hogy sokat szokott keccsölni.

Nem új dolog a magát újabban mókusok elé vettető Orbán Viktornál a macskás állathasonlat. Évekkel ezelőtt, amikor Vajna Tímea különrepülővel vitte Los Angelesbe beteg háziállatát, egyes képviselők rákérdeztek a parlamentben. “Mi közöm van bármely magyar állampolgár macskájához? Ha cicaügyekről van szó, forduljon Vona Gáborhoz!” – felelte a saját talpra eséseiről oly jó véleménnyel levő minielnök. Máskor úgy fakadt ki, hogy a “Macska rúgja meg! Pont úton leszek Rióba, amikor kajakosaink mennek az aranyért. A felhők fölül is hajrá, magyarok!”

Arra is emlékszünk, mert ez a mi sorsunk, amikor elment a Nagy Magyar Migráncsmegállító Csirkehálóhoz (NMMCS), és miközben Európa Védőbástya Elvtársaként körülnézett, elkezdett átmászni a kerítésen egy talpra esett egértikkasztó.

“- Macskát tartanak? – kérdezte Orbán meghökkenten a kísérőjétől. Aki aztán úgy ütötte el a fertelmes határsértést, hogy ” Ezek szolgálati macskák.”

Azt már szinte fölösleges megjegyezni, hogy a mini fekete macskának számít a nemzetközi politikában. Aki egyszer megérintette, csúfos bukásban lehetett később része. Így járt az egyiptomi Mubarak elnök vagy a litván Andrius Kubilius, aki Szaakasvili kereszténydemokrata pártjának jelöltje volt, de pechére megengedte, hogy a mini kampánybeszédet tartson Vilniusban. Strache, az osztrák szélsőjobb vezére azután bukott nagyot ibizai videójával, hogy Budapesten összefutott a fekete macsekkel a Karmelita kolostorban. Salvini dettó, és Babis napjai is meg vannak számlálva Prágában – mindnyájan elkövették azt a súlyos taktikai hibát, hogy hagyták maguk előtt átmenni az úton Orbán Viktort.

A saját farkára nem haragszik

Most állítólag eredetileg azt akarta mondani (ez van a nekünk eljuttatott titkos közleményben), hogy “mindenki bekaphatja, megyek tovább előre, mint a süket disznó a rozsban, senki nem tud megállítani”.

Nos, erre mondták neki a tanácsadók, hogy nem jó disznónak mutatkozni, mert abból esetleg az örökké könyvtárat bújó bolsilibsik Orwellre és az Állatfarmra gondolhatnak, inkább kellene az a szívós, mindent kibíró macskára vonatkozó poén. Ha hihetünk forrásunknak, így született meg a minden sajtógázolást, a csontok összetörését nyolcszor is túlélő macskaállat képe, melyet a mini azonnal magára vonatkoztatott.

„Ha meglendülnek a tollak, és nekiesnek egy politikusnak, és azt kibírja, az legény a gáton. Engem nyolcszor öltek meg ezek az újságírók, álcivilek, én már nem félek ettől, mert ismerem (az eredetiben: ösmerem). De aki még sosem ment ezzel szembe, az csak egy úthengert lát, ezért fél tőle, és inkább hallgat”.

Azt, hogy “belébolondult, mint macska a fingásba”, kivették a pénteki rádiós monológból, mert félre lehetett volna érteni. Az a döntés született, hogy az igazságszolgáltatást egy személyben magához vonó, ordenáré cigányozásba is bocsátkozó mini egyelőre nyugodtan sorosozzon tovább, a kilencvenéves ellenfél tökéletesen megfelel az egerészési szokásainak, az átnevelő táborok létesítéséről és az ellenzékiek bebörtönzéséről még korai volna programokat letenni az asztalra. Amire a magunk békülékeny stílusában csak annyit tudunk mondani, hogy a macska a saját farkával hamar kibékéllik.

Ez volt a hármas, láttunk benne vért és könnyet. Jöjjön a 4-es, azon leszünk, hogy ránkleljen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét