Banánköztársaság
„Brüsszel” megfinanszírozza Orbánék “választási” kampányát
Az EU úgy döntött, a “választások” előtt egy rakás zsozsóhoz juttatja a bűnszervezetet, az új, Lánczi Tamásra bízott “ÁVH”-val együtt – bár erre semmilyen elfogadható magyarázatot sem találhatunk.
Az EU úgy döntött, a “választások” előtt egy rakás zsozsóhoz juttatja a bűnszervezetet, az új, Lánczi Tamásra bízott “ÁVH”-val együtt – bár erre semmilyen elfogadható magyarázatot sem találhatunk.
Stratégiai hiba
Józan ésszel senki sem várja, hogy az EU szabadítsa meg az országot a rátelepedett Döbrögik önkényétől – de az talán elvárható lett volna, hogy ne segítse őket uralmuk meghosszabbításában. Erre nincs is semmilyen elfogadható indoka. Az orbániai jogi, vagy inkább jogászos, jogászkodó környezet olyan fokig züllött, romlott, hogy egy-egy törvénymódosítással nem javítható. Az igazságszolgáltatás bizonyos törvényi módosítása legföljebb a Patyomkin-demokrácia kulisszáinak fenntartásához jó – bár ami azt illeti, napról napra kevesebbet törődnek a látszattal. Ami javításnak látszik, holnapra kiderül, csak csibészkedés, átverés. Mára a hatalom olyan kényelmesen berendezkedett, hogy egy senkinek, egy Menczer Tamásnak való jelentéktelen ellentmondásért is simán kihajítják az embert…
Ami Brüsszelből nézve a jogállam felé tett lépésnek látszhat (?),
itthonról figyelve ócska szemfényvesztés. Süket duma a hatalom visszakozásáról hablatyolni, miközben naponta születnek a jogállamiságot megcsúfoló döntések. Sokadik éve élünk “veszélyhelyzetekben” – s bár a dolog alaptalansága, ezért alkotmányellenes volta nyilvánvaló, azt senki sem vizsgálhatja. Európában páratlan az a rendeleti “kormányzás”, amelyet a “veszélyekre” hivatkozva Orbán és legszűkebb klikkje folytat. Naponta jelennek meg rendeletek jogfosztásokról, közpénzek ide-oda tereléséről. A “háborús veszélyhelyzetre” hivatkozva Orbán arról is rendelkezett, hogy a szegedi erdő kiirtható Kiss-Rigó püspök kedvéért. A naponta alkalmazott “kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű” stemplinek nagyjából annyi köze van a valósághoz, mint a szegedi erdőnek a háborús veszélyhelyzethez…
Nincs semmi túlzás abban az állításban, hogy a valóságban a jogállamiság Orbániában nemcsak folyamatosan romlik, hanem ma már gúny tárgya is.
Brüsszelben pedig épp akkor engedtek Orbánnak, amikor ő heves “Brüsszel”-ellenes uszító kampányt folytat
Meg akkor, amikor “szuverenitásvédelmi hivatalt” állított föl, nevetséges jogi kontextusban, nyilvánvalóan a lehetséges vetélytársak elleni folyamatos, gyilkos uszítás kedvéért. Igaz, ezt a műsort nem most kezdte – de ez talán nem ok arra, hogy Brüsszel megjutalmazza. És ami nagyon fontos:
ezt az évtizednél hosszabb ideje tartó uszítást a pártállam közpénzekből fedezi – ahogy a lakosság folyamatos megtévesztesét is.
Lehet komolyan “jogállamról” beszélni arról az országról szólva, ahol a hatalom és terrormédiája napjainkban a lengyel “közmédia” szétvereséről óbégat?! Legalább egymást ne nézzük hülyének…
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a bűnös – Halálos balesetet okozott, majd elsétált
- Marco Rossi a magyar-holland meccs előtt
- Steven Seagal kész bevonulni az orosz hadseregbe – Szó szerint életét és vérét adná Putyinért
- Ha nem a Magyar-Hollandra megy, ma még a környékét is kerülje a Puskás-Arénának
- Bruck András: egy nap, amely megrengette…
- Magyar: az Orbán-szeánsz minden pontján villogott a hazugságvizsgáló
- Orbán: meg akarják buktatni a kormányt (…) ha továbbra is itt úriembereskedünk, baleknak néznek bennünket
- Időjárás: hétvége „és még azon is túl”
- Szijjártó nem „Jawohl”, hanem „Haraso”-mentalitású fickó…. – 40 másodperc az alkalmatlanságáról
- A HÉV vezér „aberrált belvárosi libsi”, vagy szivárogtató volt, esetleg…? – Lázárék azonnali hatállyal „megváltak tőle”