Connect with us

Blogbazár

Furcsa két jószág ez a maszk, meg a védőfelszerelés!

maszk
Megosztás

A nagy fal mögött millió szám készült belőlük, készen is állnak a bevetésre a sztyeppe népeinek. A nem kormánygép helyett még ide is hozzák a nagy repcsik, a pocakos focihuszár személyes felügyelete mellett ki is rakják.

Fáradtak a maszkok meg a védőfelszerelés, utaztak vagy tízezer kilométert

Lassan egy hete itt vannak, de most pihennek valahol, mert a qrva istennek nem sikerült azt a pár kilométer utat megtenni a hazai kórházakig. Helyettük katonák érkeztek a kórházakba felügyelni a kiosztásukat addig is ameddig készen nem áll a maszk meg a védőfelszerelés a bevetésre. A kórházi személyzet meg vasalhatja azt a két darab textilt, amit a kormánya az országnak odadobott neki.

Van itt valami nagy sumákság

az ország mocskos kormánya részéről amit nagyon titkolni akar. Eddig csak olyan intézkedéseket hozott ami neki nem kerül semmibe, viszont politikai hasznot tud belőle húzni. Eddig nagyon úgy látszik nincs is egy épkézláb gondolatuk sem mit is kellene csinálni a járvány kezelése során, tákolják a rendeleteket, mint az alaptörvény módosítását. Emberek milliói maradnak jövedelem nélkül, de a gázszerelő kap egy rakás adóforintot.

Melósok százezrei aggódnak a holnap miatt,

de ismét magukra vannak hagyva, oldják meg a helyzetüket ahogy tudják, a kormány inkább plakátol.

  • Nem lenne jó ha kiderülne az egészségügy romokban, a tőle elherdált fejlesztési pénzek miatt most emberek fognak meghalni.
  • Nem lenne jó ha kiderülne nincs szakember a helyzet kezelésére, nincs hozzá szervezet, mert szét lettek verve.
  • Nem lenne jó ha kiderülne, az akcióterveken kívül teljes impotencia jellemzi a magát annyira tökösnek mutató hatalmat.

Ha a maszkokat, meg a védőfelszerelést nem képesek feltételek nélkül és azonnal kiosztani, hogy fogják az embereket megvédeni? Mikor veszi észre az ország a jelenlegi hatalomnak fogalma sincs mit tegyen, és még azt is szarul teszi? Mennyi áldozat kell ennek a felismeréséhez? Mert az lesz bőven!

Forrás

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük