„Venezuelát ma Kína és Oroszország finanszírozza, ez utóbbi ideológiai és geopolitikai, az előbbi szigorúan piaci alapon. Ma már a hadsereg sem teljesen megbízható, nem is beszélve a titkosszolgálatról, mely Kubából volt kénytelen ügynököket importálni. A jelek szerint a virágzó illiberalizmus délibábja után a chávezi rendszer feladni kényszerül nacionalista vágyálmát is, minekutána külföldiekkel kell önmagát megvédenie saját – népével szemben.”
Ám minthogy ezeknek a hálózatoknak a legkevésbé képzett rétegek nívójához kellett alkalmazkodniuk, ezért már nagyon korán kitűnt, hogy az elért színvonal katasztrofálisan gyenge, így aki csak tehette gyermekét gyorsan kimenekítette olyan magániskolákba, amelyek száma – a kereslet függvényében – hirtelen nagyon megugrott. Egy idő után olyan magánoktatói intézmények is létrejöttek, amelyek külföldi pénzekből gyakorlatilag szintén ingyenes oktatást tudtak kínálni, de magasan az Esculates Bolivarianas által biztosított nívó felett.
Ideológia és oktatás
Más probléma is volt ezzel a képzéssel, mégpedig, hogy az kifejezett ideológiai oktatásnak bizonyult, amiben a szovjet típusú szocializmus eszméi keveredtek a chávesi nacionalista populizmus fogalmi rendszerével – egy egész generációt dobott az utcára ez az iskolahálózat olyanokból, akik később képesek voltak utcára vonulni a rendszer védelmében s gyakorta polgárháborús helyzetbe sodorni az államot.
Közvetlenül Chávez halálát megelőzően azonban szinte minden megváltozott, így hiába ült bele az elnöki székben utóda, Nicolás Maduro, a folytatáshoz nem csak az új elnök karizmatikussága hiányzott, de ekkorra vált teljességgel működésképtelenné az ország is. A rendszer felélte – pontosabban elpazarolta – tartalékait a legklasszikusabb szocialista, illiberális gazdasági recepteket követve.
A gazdaság teljesítőképessége felére zsugorodott annak a szintnek, mint amin 2013-ban állt, amikor Maduro megörökölte Cháveztől a hatalmat. Az olajtermelés lezuhant az 1950-es szintre, az infláció pedig évente egymillió százalékkal nő azóta is. Az éhezés mintegy egymillió embert érint, de a lakosság 90 százaléka nagy szegénységben él. Nem csoda, hogy aki teheti elhagyja az országot. Venezuela vált Szíria után a legtöbb menekültet kibocsájtó állammá a világon.
A rendszer ma már nem számíthat azoknak a támogatására, akikre annyit költött
A kórházak tönkrementek, az egyetemeken nem folyik minőségi képzés, általános- és középiskolákban pedig csak azokban folyik elfogadható képzés, amelyek magánkézben vannak. Sőt, azokat a diákokat, akik a chávezi iskolarendszerben szereztek diplomát, a nagyobb cégeknél már egy ideje nem is alkalmazzák.
Venezuelát ma Kína és Oroszország finanszírozza, ez utóbbi ideológiai és geopolitikai, az előbbi szigorúan piaci alapon. A venezuelai olaj java része kínai kikötőkbe vándorol, számos gyár pedig csak azért képes működni, mert kínai pénz van benne, s nem utolsósorban kínai munkások.
Ma már a hadsereg sem teljesen megbízható, nem is beszélve a titkosszolgálatról, mely Kubából volt kénytelen az elmúlt hetekben ügynököket importálni. A Reuters pedig azt írta a múlt héten, hogy egy orosz speciális katonai egység is landolt az országban. A jelek szerint a virágzó illiberalizmus délibábja után a chávezi rendszer feladni kényszerül nacionalista vágyálmát is, minekutána külföldiekkel kell önmagát megvédenie – saját népével szemben.
Az ellenzék kezd magára találni
Az ellenzék – mely egyébként eddig nagyon megosztott volt – most kezd magára lelni. Azok közül pedig, akik eddig mindig ölre mentek volna Chávez vagy Maduro hívására, nem csak hitüket veszítették el, de jövőjüket is. Így visz végzetébe az illiberális megátalkodottság és a nacionalista megszállottság elegye egy gazdag országot. Venezuelában végzetes radikalizmussal ugyanaz zajlik, ami kevésbé látványosan Putyin Oroszországában.
