Kerítésen túl
Lángba borul Izrael?
A Sábát bejövetele után megszólaltak a légvédelmi szirénák a gázai övezettel határos izraeli közösségekben – számolt be az Izraeli Védelmi Erők a Twitteren. A hadsereg nyilatkozta szerint a Vaskupola rakétavédelmi rendszer semlegesített egy Izraelre kilőtt rakétát.
Lángokba borul Izrael?
Mint arról tegnapi cikkünkben írtuk, várható volt, hogy a shabbat bejövetelével elindulnak a támadások. A jeruzsálemi Templom-hegyen gyülekeztek a pénteki ima után a muzulmán hívők, és az al-Aksza mecsetből egyből tüntetni indultak az óvárosba. Az ellen tiltakoztak, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el izraeli fővárosként, miközben a zsidók mellett muzulmánok és keresztények is magukénak érzik sok évszázada a várost.
A feldühödött muzulmán tüntetők azt kiabálták, hogy nincs szükségük üres szavakra, kövek és kalasnyikovok kellenek. A tiltakozók és a katonák között több helyen dulakodás tört ki.
Az Euronews riportere egy palesztin asszonyt és férfit kérdezett:
Sem Trump, sem a hozzá hasonló milliók nem fognak eltéríteni bennünket. Ez a mi országunk, a mi földünk, a mi Jeruzsálemünk. Akár egész Amerika idejöhet, nem ingatnak meg minket. Minden ilyen lépés csak egyre elszántabbá tesz bennünket. Az al-Akszát és Jruzsálemet az életünk árán is megvédjük – mondta egy palesztin férfi. Nem kell erőszakosnak lennünk, csak imádkoznunk kell és békésen tiltakoznunk. De amint utcára megyünk, vízágyúkkal jönnek ellenünk, és ránk támadnak a katonák. Mi nem erőszakot akarunk, csak imádkozni.
A muzulmán asszony szavaival ellentétben a tudósítók azt tapasztaltá, hogy többször elszabadult az erőszak. A tüntetők széktől az üvegeken át minden kézre eső tárggyal dobálták a rohamrendőröket, akik erélyes fellépéssel csillapították le a tömeget.
A mostani pénteket ismét a harag napjaként emlegették a hívők. A muzulmán világ számos országában több ezres tüntetések zajlottak a pénteki ima után.
A két rakéta támadás után a hadsereg figyelmeztette a gázai határ közelében élő lakosokat, hogy maradjanak közel az óvóhelyekhez, mert további rakétákra lehet számítani. Csütörtök este a Gázai övezetből indított két rakéta aktiválta a légvédelmi szirénákat a gázai határ melletti közösségekben. Az Izraeli Védelmi Erők nyilatkozata szerint a rakéták nem jutottak el Izraelig. Válaszul egy izraeli tank és egy izraeli vadászgép két Hamász célpontot támadott.
A megtorló csapás előtt egy harmadik rakétát is kilőttek Gázából, mely Izrael déli részén csapódott be. A hadsereg szóvivője azt nyilatkozta, a légvédelmi szirénák nem aktiválódtak, mert a rakéta nyílt terület felé tartott. Bár Izrael Hamász pozíciókat célzott, a rakétákért egy másik csoport, a szalafista Tawhid al-Jihad vállalta a felelősséget.
A Gázai övezetet vezető Hamász terrorszervezet vezetője, Ismail Haniyeh új palesztin intifádát hirdetett:
“Az Egyesült Államok által támogatott cionista politikával csak egy új intifáda kirobbantásával lehet szembeszállni,”
(forrás: Euronews)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Egymilliárdos lehúzás a Bulinegyedben
- Vidnyánszky kiállt a ‘kivétel nélkül elismert színházi szakemberek’ mellett, persze nem a tiltakozókra gondolt
- Fakanál nélkül marad az RTL – Elkaszálták „A konyhafőnököt”
- Havasi Bertalan Orbán-sajtófőnök rossz-, vagy jó fát tett a tűzre?
- Az, hogy Nagy Márton nem a szavak embere még benyeltük, na de, hogy a számoké sem?
- Visszajön a tél
- Orbán Viktor pénteken reggel: Halleluja!
- Magyar György: ilyen ‘állatot’ a jog nem ismer….
- Horoszkóp a Valentin-nap tuti nyerteseinek
- Életmentés éhes hassal? – A MOMSZ szerint két csoffadt szendvicset ér a munkaadónak 16 óra munka távol az otthontól
Pál György
2017.12.08 21:06 at 21:06
ha már ennyire utálják az amcsikat, akkor miért farmerban tüntetnek ellenük? Vagy ez volt a segíjben?