Kerítésen innen
Litván embercsempészeket fogott a rendőrség
Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás három litván embercsempész ügyében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az iratokat megküldte a Veszprémi Járási Ügyészség részére – közölte honlapján szerdán a rendőrség.
Indiai, pakisztáni és bangladesi kuncsaft kör
Felidézték, hogy a bűnszervezet tagjai, Zelenkevic V., Arnoldas G. és Pavel K. a gyanú szerint 2022-ben autókkal szállítottak – magukat indiai, pakisztáni és bangladesi állampolgárnak valló, de személyazonosságukat igazolni nem tudó – migránsokat Magyarországon és Szlovénián keresztül Olaszországba. A beszerzett bizonyítékok alapján a gyanúsítottak 2022 augusztusában legalább négy alkalommal nyújtottak ily módon segítséget összesen több mint száz illegális migránsnak.
Erdőben bujkáltak
Az egyik esetben Zelenkevic V. Dudaron tett ki autójából 25 külföldit, akiket a közeli erdőben elrejtőzve találtak meg a rendőrök. A másik esetben Zalaegerszegen akarták igazoltatni Arnoldas G.-t, aki a rendőröknek nem állt meg, majd az árokba hajtott, aminek következtében több illegális migráns meg is sérült. Volt olyan eset is, hogy egy kisteherautóban 37-en utaztak, ekkor az autót Pavel K. vezette Szarvasnál – részletezte a rendőrség.
Segített az Europol is
Kitértek arra is, hogy az elkövetői kör azonosításában és további szálak felkutatásában segítséget nyújtott az Europol, valamint a román, szlovén és litván hatóságokkal való együttműködés.
A nyomozók a három litván férfit
„az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, vagyoni haszonszerzés végett, a csempészett személyek sanyargatásával, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett”
miatt hallgatták ki gyanúsítottént, jelenleg mindhárman letartóztatásban vannak, de a KR NNI azt is vizsgálja, történt-e az ügyben egyéb bűncselekmény, illetve más is felelősségre vonható-e az embercsempészés kapcsán.
Szerző
Friss
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
- Szoboszlai Dominik kettős célja
- Tényleg attól vagyunk beájulva, hogy Orbán újságírói kérdésekre válaszol? – Kövesse élőben, aki akarja!
- Egy Nagy nevű közgazdász dönti el, hogy az Ön lakhelye mellett lesz-e akkumulátorfeldolgozó