Connect with us

Banánköztársaság

Perintfalvi Rita: csak hergeljetek még…! Erőtérnek fogom használni

Megosztás

Ez egy személyes történet lesz, ami ugyanakkor politikai is. Most éppen szabadságon vagyok és a hétköznapok taposómalmától megszabadulva, a nyugalomban mindig tisztulnak az érzetek, mélyülnek a gondolatok, erősödnek az új elhatározások – kezdődik Perintfalvi Rita teológus bejegyzése.

Megosztás

Ez egy személyes történet lesz, ami ugyanakkor politikai is. Most éppen szabadságon vagyok és a hétköznapok taposómalmától megszabadulva, a nyugalomban mindig tisztulnak az érzetek, mélyülnek a gondolatok, erősödnek az új elhatározások – kezdődik Perintfalvi Rita teológus bejegyzése.

„A posztom apropója egy látszólag banális történet

Nagyon szerettem volna végre személyesen is találkozni valakivel, akivel egy ideje virtuálisan együtt dolgoztunk egy nagyon fontos külföldi projekten.

De a megbeszélt találkozót váratlanul lemondta azzal, hogy átgondolta és úgy érzi, hogy neki nem szabad velem személyesen találkoznia, mert neki ebből még baja lehet, ha meglátják őt velem.

Hogy mi? Ledöbbentem. S kaptam egy jókora sokkot. Igazából napokig emésztettem a dolgot, hogy megértsem, mi ennek a történetnek a tanítása a számomra. S mi benne a politikai, vagyis az olyan elem, ami nem csupán személyes, hanem mindannyiunkra tartozik. Ez lesz majd a posztom végkövetkeztetése. Ezen közben pedig végig vettem a listát, hogy már mi mindent vett el tőlem a hatalom, csupán azért, mert ki mertem nyitni a számat. Mert beleálltam az egyházon belüli gyermekek és felnőttek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények feltárásába, s mert 2022. áprilisa óta egyre inkább és egyre nagyobb hatóerővel mondom el a politikai véleményemet is, mert kiállok minden olyan személy (Pankotai Lili, Gábor György, Molnár Áron, Törley Katalin és sokan mások), vagy csoport, az LMBTQ-közösség vagy a pedagógusok mellett, akiket a legkülönfélébb módokon akar megbecsteleníteni a hatalom. Ma már nem csupán teológusként teszem ezt, hanem közgondolkodóként is. Sőt egy éve működnek a Szabadság körei is, ami egy ellenálló bázisnak készül.

S mit kaptam mindezekért cserébe a hatalomtól?

  • Tudomásom van róla, hogy 2019 óta a magyar kormány több külföldön élő egyházi személyt is megpróbált megbízni azzal, hogy írjon rólam jelentéseket az ausztriai tevékenységemről. (Ugye ekkor kezdtem el az áldozatok felkutatását.)
  • Szépen lassan megindult, aztán néha napi rendszerességüvé vált a személyem és a teológusi minőségem teljes lejáratását célzó kormányközeli média (újságok, rádió, tévé, online hírportálok) valamint kormányoldali és álellenzéki „újságírók”, megmondóemberek általi hergelő kampány. Ezt orosz típusú „kicsináló kampánynak” nevezi a szakirodalom. Amikor a diktatúra már akkor célba vesz bizonyos személyeket, akik politikailag potenciális veszélyt jelentenek, amikor még ténylegesen be sem léptek a politikai térbe. Vagyis még nem is politikusok.
  • Egyetlen egy alkalommal próbáltam meg perelni a Magyar Nemzetben Bayer Zsolt és Gajdics Ottó rólam írt az emberi méltóságot súlyosan sértő, teológusi jó hírnevemet romboló ocsmány böfögését. De persze elveszettem a pert, jogerősen másodfokon is. Első fokon azt mondta a bírónő, hogy ő otthon szokta mondani a gyerekének, hogy „Te kis sátánka!” Tehát, ha ezek engem szalagcímben a „teológus bőrbe bújt sátánnak” titulálnak, azzal az ég világon semmi gond nincsen.
  • 2022. áprilisában a Magyar Katolikus Egyház Püspöki Kara bepanaszolta egy püspöki aláírás nélküli levélben (!) két Fb-posztomat a grazi püspöknél és követelte az egyházjogi megbüntetésemet egy idegen országban, Ausztriában, amihez nekik semmi közük sincsen. Csupán azért, mert el mertem mondani, hogy Krisztus nem akart kollaboráns egyházat soha és hogy a direkt pártpolitizálás nem egyeztethető össze a keresztény etikával. És mi hívők nem maradhatunk csendben, amikor látjuk, hogy megint eladják a Mestert 30 ócska ezüstért.
  • Végülis ekkor nem rúgta ki Grazból. De az ottani munkám teljes ellehetetlenítésén azóta is folyamatosan dolgoznak. Pontosan tudom azt is, hogy kiket használnak erre a célra.
  • Tudomáson van arról is, hogy megfigyelik a privát kommunikációmat, amiket a legszemélyesebb felületeken magáncélra írok, sőt bizonyos írott anyagok már aktákba is kerültek. Néha azért üzengetek poénkodva az elvtársaknak, hogy okés, tudjuk, ti is csak a munkátokat végzitek. Ugyanakkor persze nem gondolom, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentenék. De hát ez itt már nem számít Abszurdisztánban!

Hát szóval így állunk. De az van, hogy én ezeket bevállaltam

Nem mondom, hogy könnyű, de együtt tudok ezzel élni.

Még akkor is, ha tudjuk, hogy az orbáni rezsim nem válogat az eszközökben, ha véleményformáló emberek teljes kicsinálása a cél (p. Homonnay Gergely(!), hiszen ők veszélyeztetik igazán a hatalmát, mert ha elég hangosan és sokat kiabálnak, még felébresztik azokat, akiket Orbán ezeréves hipnotikus álomba duruzsolt.

És tudjuk azt is, hogy a politikai erőszak egyre fokozódni fog. Egészen addig, amíg el nem érjük Oroszország szintjét. Szakértők szerint 8-10 év múlva pont ott tartunk majd. Akkor már megmérgeznek, kidobnak az ablakon, meg jön a bolgár esernyő, ha ilyeneket le merek nyilvánosan írni.

Senkinek ne legyen illúziója, mert ez lesz!

S tudjátok mi gyorsítja leginkább a totalitarizmus háborítatlan kiépülését? Az öncenzúra és a félelem! Az olyan emberek, akik már eleve meg akarnak felelni a hatalom elvárásainak, mielőtt az bármit is követelne tőlük. És ezért eleve cenzúrázzák a szavaikat és a tetteiket. És az olyan emberek, akik hagyják, hogy a szívükben aránytalanul félelem legyen úrrá, akik már akkor farkast kiáltanak, amikor még sehol nincsen a farkas. Pont úgy mint ebben a történetben.

Értsétek meg kérlek: nem élhetünk félelemben! Ha megtesszük, gyorsítjuk azokat a folyamatokat, amelyek révén Magyarországból is Oroszország lesz. Amelyek révén elveszítünk mindent, de tényleg mindent. Mert még van lejjebb! Mindig van lejjebb! Ne higgyétek, hogy nincsen!

Ha valakinek, hát nekem tényleg lenne okom a félelemre, de én csak azért sem félek! Sőt! Minél jobban igyekeznek megfélemlíteni, tönkre tenni, ellehetetleníteni, annál inkább felszívom magam és válok még dacosabb ellenállóvá. Sőt, annál inkább szítom majd a feszültséget és lázadást az elnyomók ellen. Akik egyszer meg kell, hogy kapják a méltó büntetésüket, mert meg kell tanítanunk nekünk, hogy Magyarország csak addig a következmény nélküli bűntetteik hazája, ameddig mi ezt hagyjuk. Vissza kell vennünk a hatalmat tőlük! Ezen kell dolgoznunk.
Tele vagyok új tervekkel… (Csak hergeljetek még…! Erőtérnek fogom használni.)”

Szerző