Connect with us

Orosz-ukrán háború

Putyin: kezdettől fogva a vérontás elkerülése volt a cél

Megosztás

Kezdettől fogva a vérontás elkerülését szolgálták a Wagner-lázadás idején meghozott intézkedések – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő éjszaka elmondott televíziós üzenetében.

Megosztás

Kezdettől fogva a vérontás elkerülését szolgálták a Wagner-lázadás idején meghozott intézkedések – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő éjszaka elmondott televíziós üzenetében.

Putyin felajánlotta a Wagner katonai magánvállalat harcosainak, hogy szerződjenek le az orosz védelmi minisztériummal, térjenek haza hozzátartozóikhoz, vagy távozzanak Fehéroroszországba

„Az események kezdetétől fogva az én közvetlen utasításomra történtek lépések a nagy vérontás elkerülése érdekében. Ez időbe is tellett, egyebek között azért, hogy esélyt adjunk azoknak, akik hibáztak, hogy meggondolják magukat, hogy megértessük velük, tetteiket a társadalom határozottan elutasítja, és hogy milyen tragikus, pusztító következményekkel jár Oroszországra, államunkra nézve az a kalandorság, amelybe belekeveredtek”

– fogalmazott Putyin.

Hangsúlyozta egyebek között, hogy a fegyveres lázadást minden esetben elfojtották volna, és ennek szervezői elárulták hazájukat, azt akarták, hogy testvéreik egymásra lőjenek, bűncselekményt követtek el, miközben katonák esnek el a fronton. Azt mondta, hogy a Wagnert sötét célokra használták fel. 

Putyin köszönetet mondott az orosz lakosságnak, amiért egységet és hazaszeretetet tanúsított

Mint mondta, az egész orosz társadalom egységes, felelősségteljes álláspontra helyezkedett. Kifejezte háláját a biztonsági és bűnüldöző szerveknek. Azt hangoztatta, hogy elesett pilóták bátorsága mentette meg Oroszországot a tragikus eseményektől.

Köszönetet mondott azoknak a Wagner-parancsnokoknak és -katonáknak is, akik visszakoztak a vérontástól, valamint Aljakszandr Lukasenka elnöknek a helyzet megoldásához való hozzájárulásáért. 

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy az elnök tanácskozásra hívta össze a fegyveres testületek parancsnokait.

Jevgenyij Prigozsin: nem az orosz rendszer megdöntése volt a cél

Nem az orosz rendszer megdöntése volt a célja a Wagner csoport múlt heti zendülésének, hanem tiltakozás az ukrajnai „különleges hadművelet” vezetésében elkövetett hibák ellen, a felelősök bíróság elé állítása és az alakulat megőrzése – jelentette ki Jevgenyij Prigozsin, a katonai vállalat alapítója hétfőn kiadott hangüzenetében.

„Nem volt célunk a fennálló rendszer és a törvényesen megválasztott kormány megdöntése. Azért fordultunk vissza, hogy ne folyjon vér”

– mondta.

Prigozsin szerint a Wagner a legtapasztaltabb és legharcképesebb egység Oroszországban, amely eredményeket ért el Ukrajnában. Mint mondta, intrikák és átgondolatlan döntések következtében a katonai alakulatnak július 1-jétől meg kell szűnnie, de a harcosok 1-2 százalék kivételével nem voltak hajlandók szerződést kötni a védelmi minisztériummal.

Azt állította, eredeti tervei szerint a Wagner június 30-án békésen át akarta adni felszerelését a „különleges hadművelet” törzsének közelében, ám rakétatámadás érte, amely kioltotta mintegy 30 harcosának az életét, és ez váltotta ki a reagálást.

A menetoszlop a beszámolója szerint 780 kilométert tett meg 24 óra alatt, ami 2024. február 24-én – az ukrajnai háború elindításának napján – annak felelt volna meg, mintha az orosz erők a kiindulási pontjuktól eljutottak volna Kijevig vagy Ungvárig. Rámutatott, hogy a Wagner egyetlen nap alatt 200 kilométernyire közelítette meg Moszkvát, és elfoglalta Rosztov-na-Donu várost, ami súlyos biztonsági kockázatokra világított rá. Úgy vélekedett, hogy a „különleges hadművelet” egyetlen napig tartott volna, ha olyan emberek irányítják, mint amilyenek a Wagner zsoldosai.

Prigozsin sajnálatát fejezte ki az orosz légierő gépeire mért csapások miatt, amelyeket a Wagnerre ledobott bombákkal indokolt. Azt mondta, hogy a fegyveresei blokkoltak és lefegyvereztek minden katonai létesítményt, amely az útjukba akadt, de egyetlen katona sem halt meg a terepen. Elmondása szerint a zsoldosseregnek néhány sebesültje volt, és meghalt két, hozzá átállt katona.

Azt állította, hogy minden katona, aki csak látta őket, támogatta is őket. A menetoszlop akkor állt meg, amikor az első egység felállította a tüzérséget, és elvégezte a felderítést, amelynek eredményeiből „nyilvánvalóvá vált, hogy sok vér fog folyni”. 

„Úgy éreztük, hogy elég volt a demonstrációból” –

– hangoztatta.

Beszámolója szerint ekkor Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kinyújtotta kezét, és felajánlotta, hogy megoldást talál a katonai magánvállalat törvényes keretek közötti további működésére. Erre a menetoszlopok visszafordultak és visszaindultak a táborok felé.

Megszólalt Prigozsin – Nem Putyin és az orosz katonák voltak a célkeresztben

Szijjártó megszólalt a Wagner-lázadásról: előbb tudtam, mint sokan…..

Szerző