Connect with us

Banánköztársaság

Szanyi Tibor: Amikor egy kormány idiótának mutatja magát….

Megosztás

Magyar polgárként kifejezetten zavart érzek, amint hazám kormánya élethűen játssza a hülyét. Most éppen szlovák szomszédunkkal keveredett vitába azon, hogy az EU háborúpárti lenne, mert az 2027-ig konkrét pénzügyi eszközöket jelölt meg Ukrajna katonai támogatására. Ezt értelmezi úgy a magyar kormány, hogy a szlovákok megfeledkeznek eme középtávú vállalásról, ami a külügyi államtitkárunk értelmezésében a háború legalább 4 éves folytatásának szándékát jelenti.

Megosztás

Magyar polgárként kifejezetten zavart érzek, amint hazám kormánya élethűen játssza a hülyét. Most éppen szlovák szomszédunkkal keveredett vitába azon, hogy az EU háborúpárti lenne, mert az 2027-ig konkrét pénzügyi eszközöket jelölt meg Ukrajna katonai támogatására. Ezt értelmezi úgy a magyar kormány, hogy a szlovákok megfeledkeznek eme középtávú vállalásról, ami a külügyi államtitkárunk értelmezésében a háború legalább 4 éves folytatásának szándékát jelenti.

A dolog úgy kezdődött,

hogy még idén júniusban a 27 EU-tagország miniszterelnökei, köztük Orbán Viktor nyílt fogadalmat tettek, hogy

“más partnerekkel együtt készek jövőbeni biztonsági hozzájárulásokat tenni Ukrajna érdekében”.

Ezt konkretizálták júliusban, azaz egy külön kasszát hoztak létre, 2027-ig fedezve az idetartozó lehetséges kiadásokat, immár összesen 12 milliárd euróban kifejezve azt a katonai segítséget, amely egyebek között 25.000 ukrán katona kiképzését is magában foglalja.

Hogy a hülyék is értsék,

a tagországok vezetői, így Orbán Viktor a nyár elején világossá tették: az EU katonai segítsége elsősorban azt a célt szolgálja, hogy Ukrajna minél inkább meg tudjon felelni az EU-tagjelölti elvárásoknak, egyszerűbben szólva az EU részt vállal egy majdani tagország biztonságának megteremtésében és fenntartásában.

Azért, hogy a teljesen hülyék is értsék, én teszem hozzá azt az érvet, miszerint Ukrajna a belátható jövőben aligha válik a NATO tagjává, ám ha előbb jutna be az EU-ba, akkor eléggé rosszul nézne ki, ha EU-tagként magára maradna az oroszokkal szemben.

A pénzen, és annak folyósításán természetesen lehet huzakodni, de az elvi kötelezettségvállalást Orbán is aláírta

Ezt azonban a háború makacs folytatásaként beállítani pont olyan, mintha a magyar költségvetés katonai kiadásait háborús pénzszórásnak neveznénk. Nem mellesleg Brüsszelben az EU ide irányított pénzét az Európai Béke Eszköz elnevezésű program ukrán alfejezeteként jelenítik meg.

No, ennyit a háborúpártiságról.

A magyar polgárok java része a hivatkozott magyar-szlovák szóváltásból azt veszi le, hogy a magyar kormány az északi szomszédunkat háborús uszítónak állítja be, ami egyféle kiegészítése a nem régi magyar-román szócsatáknak.

Jegyezzük meg, Szlovákiának jelenleg magyar nemzetiségű ügyvezető miniszterelnöke van, Romániában pedig a talán legsikeresebb ottani magyar politikus, a legendás Markó Béla üzente meg, hogy Orbán produkciói ártanak az erdélyi magyarságnak.

Orbánék jelenleg ott tartanak, ahol a viccbéli idióta sofőr, aki szemben halad az autópályán, s a dudálásokra azt harsogja, hogy mennyi hülye van ezen az úton.

Szerző