Connect with us

Kerítésen innen

Szijjártó elpletykálta: ezt kérik tőle a legnagyobb nyugat-európai vállalatok -név nélkül persze- vezetői

Megosztás

Elképzeli a jelenetet, ahogy ülnek a tárgyalóban a világ különböző nagyvárosaiban a „legnagyobb nyugat-európai vállalatok” góréi és azon törpölnek miután rákerestek a Goggle-ban, hogy ki a legbefolyásosabb ember, aki kisegítheti őket a bajukból, akkor szinte egyidőben a különböző helyszíneken egyikük a fejéhez kap: „hívjuk fel a Szijjártót Magyarországon” és már tárcsázzák is a közismert számot….

Megosztás

Elképzeli a jelenetet, ahogy ülnek a tárgyalóban a világ különböző nagyvárosaiban a „legnagyobb nyugat-európai vállalatok” góréi és azon törpölnek miután rákerestek a Goggle-ban, hogy ki a legbefolyásosabb ember, aki kisegítheti őket a bajukból, akkor szinte egyidőben a különböző helyszíneken egyikük a fejéhez kap: „hívjuk fel a Szijjártót Magyarországon” és már tárcsázzák is a közismert számot….

Idejöttek „konferenciázkodni”

Manapság az Európai Unióban békéről beszélni, pláne konferenciát szervezni bátorság nélkül nem megy, van is néhány olyan ország a kontinensen, ahol egyenesen lehetetlen volna békéről beszélni nagy nyilvánosság előtt – nyitotta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Mathias Corvinus Collegium nemzetközi konferenciáját. Bemelegítőül azzal kezdte, hogy

„Június 6-án, 79 esztendővel ezelőtt megindult a szövetségek normandiai partraszállása, amely az új világrendhez vezető út fontos lépése volt. Ma, 79 év után újra háború van Európában, ami földrajzi tekintetben lokális, de hatásai globálisak”.

Szerinte az uniós vezetők

„háborús pszichózisban szenvednek”, amelynek árát az európai emberek fizetik meg, például a szárnyaló infláció képében. (…) Több mint 1 év és 3 hónap telt el a háború kitörése óta, és azzal a szomorú valósággal szembesülünk, hogy az Európai Unió nem tudta elérni azt, hogy a háború vége közelebb kerüljön, sőt az eszkaláció kockázata nagyobb, mint valaha, ráadásul az EU gazdasági versenyképessége is rosszabb, mint valaha…

Utolsó remény, Szijjártó a neved….

Szijjártó nagy ravaszan „elárulta”, hogy a legnagyobb nyugat-európai vállalatok vezetői azt kérik tőlünk, hogy a nélkülözhetetlen kínai beszállítókat engedjük letelepedni Magyarországon, hiszen szükségük van az alkatrészekre, szolgáltatásokra. Itt látta alkalmasnak megjegyezni, hogy emelkedőben van egy békepárti kezdeményezés, de a háborúpártiak folyamatos támadás alatt tartják őket.

Azt kérdezték tőlem: ugye, Péter, kemény leszel, nem fogod hagyni? Aztán visszakérdeztem, hogy na és te? Erre az volt a válasz, hogy »grand coalition, NGO, u know Peter«. Kapom az emojis sms-t, aztán felolvassa a beszédet, amit neki a masinstream írt, és nem hiszem el, amit hallok

– mondta hamiskás (?) mosollyal a miniszter.

Követeljük a tűzszünetet!

– jelentette ki a miniszter. Rávilágított, hogy magyar emberek is meghalnak ebben a háborúban, ezért szerinte más szemmel is nézünk a háborús eseményekre.

„A magyar embereket elviszik az ukrán frontra, ahol meghalnak, ezt nem akarjuk, és azt sem, hogy más nemzetek emberei meghaljanak”

− zárta beszédét és mint aki jól végezte a munkáját: balra -vagy jobbra, nézőpont kérdése- el!

Amúgy meg….

A Mathias Corvinus Collegium által szervezett, kísérőrendezvényekkel egybekötött kétnapos nemzetközi konferencia célja, hogy a háború különböző hatásainak bemutatásával helyt adjon a békével kapcsolatos eltérő álláspontok megvitatásának. A panelbeszélgetések olyan témákkal foglalkoznak, mint például a béke lehetséges forgatókönyvei, az Egyesült Államok politikája a háborúval kapcsolatban, de szó lesz a háború okozta energiakrízisről is, megmutatva akadémikusok és komoly gondolkodók, kutatók álláspontját is. A konferencia foglalkozik továbbá a háború ázsiai vonatkozásaival, valamint az átalakulóban lévő, illetve újonnan kialakuló érdekszférák kérdését is részletesen tárgyalja majd. A konferencia részletes programjáról és előadóiról itt tájékozódhat.

Szerző