Connect with us

Kerítésen innen

Tökés László Tusványoson az összefogást hiányolta és jelentkezett közvetítőnek

Megosztás

Tőkés László püspök Tusványoson, felajánlotta, román-magyar párbeszéd megerősítéséhez közvetítői hozzájárulását..

Megosztás

A párbeszédnek és az összefogásnak nincsen alternatívája – jelentette ki Tőkés László, a román-magyar párbeszédre és az erdélyi magyar politikai alakulatok közötti összefogásra utalva szombaton Tusványoson és felajánlotta, hogy utóbbi létrejöttéhez vállalja a közvetítői szerepet – írta ismertetőjében a Kronika online.

A párbeszéd hiánya

Tőkés püspök a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján „A béke ideje „című pódiumbeszélgetésen mondott beszédében kiemelte:

„kiváltképpen érvényes ez a határok által szétszabdalt magyar nemzetrészekre, így az erdélyi magyarság belső viszonylatában.”

Sajnálatosnak nevezte és szerinte „nagy politikai kárt jelent”, hogy a szabadegyetem kapcsolatrendszeréből és napirendjéről szinte teljes mértékben kimaradt a román–magyar párbeszéd, amely kezdetben meghatározó eleme volt a bálványosi-tusványosi folyamatnak. A Tőkés László által számon kért és sürgetett párbeszédet egyáltalán nem segíti, hogy egyes magyar kormánytagok, legutóbb Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter éppen a szabadegyetem nem volt hajlandó válaszolni a román sajtó, köztük a DigiTV kérdéseire.

Belső feszültség

Visszatérve a Krónika ismertetőjéhez, a püspök úgy vélte, azáltal, hogy az RMDSZ kiszorult a román kormányból, illetve az erdélyi nemzeti politikai oldal is „végletesen meggyengült”, nehézségekbe ütközik a román-erdélyi magyar párbeszéd, együttműködés, a magyar-román államközi kapcsolatok. Mindazáltal elengedhetetlenül fontos, hogy a román és magyar közös érdekek és az alapvetően szuverenista román nemzeti törekvések mentén előbb-utóbb mégiscsak megvalósuljon a stratégiai partnerség a két nemzet között – hangsúlyozta Tőkés, aki kiemelte, hogy ennek megkerülhetetlen előfeltétele az erdélyi magyarság helyzetének megegyezéses alapon való rendezése, a többségi strukturális magyarellenesség kiküszöbölése, a kölcsönös konstruktív bizalom kialakítása, emberi, kollektív és autonómiajogaink biztosítása.

Tőkés László mások, így az RMDSZ, a Székely Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Szövetség mellet Orbán Viktor segítségét is kérte a bevezetőben emlitett önként felajánlott közvetítői tevékenységéhez.

2023. Tusványos archív a V.K.-án

Szerző