Connect with us

Kerítésen innen

„…a Megafon és a kormány annyira fél tőlünk, hogy az eseményünkre ráküldték a trollhadseregüket..” – írta az Egységes Diákfront

Megosztás

„A május 19-én 16:30-ra meghirdetett tüntetésünk Facebook eseményét gyűlöletbeszédre hivatkozva a Meta/Facebook törölte” –  írta szerda késő este kiadott közleményében az Egységes Diákfront.

Megosztás

„A május 19-én 16:30-ra meghirdetett tüntetésünk Facebook eseményét gyűlöletbeszédre hivatkozva a Meta/Facebook törölte” –  írta szerda késő este kiadott közleményében az Egységes Diákfront.

Folytatjuk – írták

„A május 19-én 16:30-ra meghirdetett tüntetésünk Facebook eseményét gyűlöletbeszédre hivatkozva a Facebook törölte. Erről mi nem kaptunk a Facebooktól semmilyen tájékoztatást, támogatóink jelezték, hogy ez az üzenet fogadta őket az eseményre kattintáskor.

A megafon és a kormány annyira fél tőlünk, hogy az eseményünkre ráküldték a trollhadseregüket. Az elmúlt év nagyon jól bizonyította, hogy a kormányt mennyire nem érdekli a jövő generációja, de nem gondoltuk volna, hogy odáig jutnak majd, hogy egy eseményt megpróbáljanak eltüntetni. (…) Az Egységes Diákfront azt írja, hogy a május 19-i tüntetést megtartják, a tüntetés helyszínét május 11-én délután fogják közölni. Mi nem fogunk megijedni az ilyen piti módszerektől, csak még hangosabbak leszünk”

– ígérik.

Ami tény….

A Facebook-esemény oldalán a Meta elérhetetlen oldalakon szereplő sablonüzenete olvasható:

„Ez a tartalom jelenleg nem érhető el. Ez általában olyankor fordul elő, amikor a tulajdonosa csak kisebb csoportnyi emberrel osztotta meg, megváltoztatta a láthatóságát, vagy törölték.”

Az Egységes Diákfront szerint az eseményre annak törlésre előtt már több mint 16 ezer visszajelzés érkezett. Ezt erősíteni látszik az oldalnak a Google tárolt változatában fellelhető, szerda hajnali 0 óra 22 perckor lementett állapota:

nagyjából 23 órával ezelőtt 2100 résztvevőt, 13 ezer érdeklődőt és 1000 megosztást mutatott az esemény számlálója.

Szerző