Connect with us

Kerítésen innen

Bejelentés van róla: béremelést kapnak a vasúti dolgozók, méghozzá 3 év alatt

Megosztás

Kedd délelőtt miniszteri szinten folytatódtak a MÁV-VOLÁN-csoport bérfejlesztési tárgyalásai, a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CsÉT) ülésén Lázár János hároméves béremelési ajánlatot tett a vállalatcsoport munkavállalóinak.

Bejelentés van róla: béremelést kapnak a vasúti dolgozók, méghozzá 3 év alatt
Megosztás

Három év alatt legalább 25%-os, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelés – ez a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) ajánlata a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalói számára.

2024-ben 70.000.- bruttó magyar forint

Kedd délelőtt miniszteri szinten folytatódtak a MÁV-VOLÁN-csoport bérfejlesztési tárgyalásai, a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CsÉT) ülésén Lázár János hároméves bérfejlesztési ajánlatot tett a vállalatcsoport munkavállalóinak.

Ennek első eleme a 2024-es évre vonatkozó, legalább havi 70 ezer forintos béremelés lenne.

A tulajdonosi-munkáltatói ajánlat szerint

a bérek összességében legalább 25%-kal emelkednek a hároméves fejlesztési ciklus egésze alatt, amelynek mértékétől felfele természetesen el lehet térni az éves bértárgyalások során, lefelé azonban nem.

A szakszervezetek többsége időt kért, hogy az általuk képviselt munkavállalókkal közösen alakítsák ki álláspontjukat, szerezzenek mandátumot – a felek megállapodása szerint – még januárban folytatódó tárgyalásokra.

Kapcsolódó

Szerző