Connect with us

Kerítésen innen

Ilyen még nem volt! Ez agyrém! – véli az utas, akinek Csorna-Budapest vonatozásakor 6-szor kell átszállnia

Megosztás

Aki azt hitte, hogy a múlt hét volt a MÁV-feketeleves, amit nekünk kell persze felkanalazni, az elhamarkodottan ítélte meg a vonat-helyzetet. Nem csak a nemzetközi járatokkal, a belföldiekkel sem sikerült összehangolnia a cégnek a biatorbágyi pályafelújítást.

Megosztás

Aki azt hitte, hogy a múlt hét volt a MÁV-feketeleves, amit nekünk kell persze felkanalazni, az elhamarkodottan ítélte meg a vonat-helyzetet. Nem csak a nemzetközi járatokkal, a belföldiekkel sem sikerült összehangolnia a cégnek a biatorbágyi pályafelújítást.

Életkép hétfő reggel….

A Szombathely-Csorna-Budapest vonalat egy időben egyszerre két pályafelújítás is érinti, így az utazóknak kétszer is járművet kell váltaniuk

– írta a Népszava.

  • Ilyen még nem volt! Ez agyrém! – fakadt ki egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt.
  • Idős ember vagyok, sokat utaztam már MÁV-val, nagyjából tudom mire lehet számítani, de azért ez mégiscsak sok! – erősített rá egy útitársa.
  • Tűrhetetlen! – foglalt állást egy másik utas, aki állítása szerint harminc éve utazik ezen a vonalon, ám ekkora káoszt még nem tapasztalt.

Szombathelytől Csornáig azért kell buszra ülniük, mert szeptember 29-től felújításba kezdett itt a vonalért felelős Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt.
Csornán aztán buszról vonatra váltanak az utasok, ám csak Tatabányáig roboghatnak vasúton. Ott ugyanis újra buszra kell ülniük, mert a MÁV szeptember közepétől elrendelte a Budapest-Tatabánya-Győr vasútvonal Biatorbágy és Szárliget közötti, veszélyesen rossz állapotú szakaszának felújítását.

A Szombathely és Budapest közötti vonal elején és végén lévő két szakasz felújítása egyidejűleg zajlik, és várhatóan december közepéig tart.

Egy éve tudták, de….

A GYSEV a lap megkeresésére azt közölte, hogy

már több éve tervezték a felújítást, erről pedig a MÁV is tudott.

Az állami vasúttársaság ezt nem tagadta, arra kérdésre pedig, hogy akkor miért most kellett felújításba kezdeni, azt írta:

„A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán bevezetett vágányzár időpontjának kiválasztása során az üzembiztonsági szempontok kerültek előtérbe. A menetrendszerűség mihamarabbi visszaállítása csak a vágányok felújításával valósítható meg, ezért a lehető leghamarabb el kellett kezdeni a munkálatokat”.

Hozzátették:

„A szokásos tervezési gyakorlattól eltérően, most nem volt idő a vágányzárak összehangolására, azonban a vonatok közlekedése során igyekszünk olyan megoldásokat találni, melyek az utazók számára a lehető legkisebb kellemetlenséget okozzák”.

Emlékeztetőül

Emlékeznek, ahogy a lázári arrogancia a minap megregulázandó a MÁV-vezetést keményen felszólította őket, hogy oldják meg „okosba” a hiányzó pénz átcsoportosítását, ne őt -a felelős miniszter- egzecíroztassák potom 30 milliárd miatt. Mostanra új problémára derült fény.

Az osztrák OBB vasúttársaság pénteken bejelentette, hogy hétfőtől levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról a Budapest–Bécs fővonalon, mert a Biatorbágy és Szárliget közötti felújítás miatt annyit késtek a nemzetközi járatok, ami már tolerálhatatlan volt Ausztriában.

Emiatt október 2-a és 26-a között nem lehet közvetlen járaton utazni Münchenbe Budapestről vasúton: a vonatokat Bécsben megállítják, a München felé utazóknak át kell szállniuk. Érdemes felidézni, hogy a MÁV azzal igyekezett magyarázni az osztrák döntést:

„Ahhoz, hogy az ÖBB Bécsben ne kényszerítse átszállásra a Budapest felől érkező utasokat, olyan lépéseket kellett volna megtennünk, amelyek a magyarországi belföldi közlekedést érintették volna aránytalanul hátrányosan.”

Szerző