Connect with us

Kerítésen innen

Ajaj, Lázár Jánosék egy vadonatúj KRESZ-ben gondolkodnak

Megosztás

Lázár Jánosék nem kevés intézkedést hoztak, ám egyik súlyosabb melléfogásnak bizonyult mint a másik, lásd az állami  beruházái stop  érintett projektjeinek kiválasztását, vagy  MÁV legutóbbi két évének története, most itt a éppen a KRESZ-be kaptak bele- írja okvasónk.

KRESZ
Megosztás

Lázár János minisztériuma arról híres, hogy mióta a „hódmezővásárhelyi bonviván” vezeti, még egyetlen alkalommal sem sikerült jót lépnie, miután a valós munkát kerülik, alighanem szakértelem híja lehet az ok. Rengeteg intézkedést hoztak, ám egyik súlyosabb melléfogásnak bizonyult, mint a másik, lásd az állami  beruházái stop  érintett projektjeinek kiválasztását, vagy  MÁV legutóbbi két évének történetét – írja okvasónk.

Reszkess Magyaroroszág!

A fidesznyikok eddig szinte semmit nem alakított át sikeresen, hiszen minden ilyen kísérletük mögött, olykor nem is olyan mélyen, az ország jobbításának szándéka helyett valami féle önös érdek bújt meg. Legjobb bizonyíték az előbbi kijelentésre az új alaptörvény, lánynevén alkotmány, vagy az, ahogy a választási törvény körül maszatolnak szinte nap, mint nap.

Tánc a KRESZ körül

KRESZ

Fotó: L. J. facebook oldala

A KRESZ teljes nevén Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása kétségtelenül elavult, mert eddig csak kampányszerűen nyúltak hozzá, holott talán nincs is dinamikusabban változó dolog, mint a közúti közlekedés. Az is lehet, hogy az elhanyagolás miatt igazuk van Lázáréknak amikor azt állítják, hogy már nem segít a módosítás, teljesen új szabályrendszer kell. Ne vegye azonban senki zokon, ha én személy szerint nem hiszek abban, hogy a Lázár minisztérium, úgy fogja ezt a munkát elvégezni, ahogy azt kell.

Na jó, nem bánom, ebben az egy dologban bízzunk bennük, mást (egyelőre) úgy se tehetünk.

Kapcsolódó

Szerző