Connect with us

Kerítésen innen

Nem tudja az egyik balláb, hova lép a másik – Teljes a káosz a honvédelmi vezetés döntéshozói között

Megosztás

Hihetetlen, de amióta a jelenlegi honvédelmi vezetés regnál, folyamatosan szembe mennek önmagukkal.

Megosztás

Hihetetlen, de amióta a jelenlegi honvédelmi vezetés regnál, folyamatosan szembe mennek önmagukkal, mintha senkinek sem lenne fogalma arról, mit csinál, mit támogat, hogyan döntött a másik.

Nem tudja az egyik balláb, hova lép a másik

Két pénzintézet, az OTP és a Takarékbank felfüggesztette a katonai lakáslízingtermékek értékesítését

– adta hírül az rtl.hu. Ez azt jelenti, hogy a katonák már nem igényelhetnek új szerződéseket, de a meglévő szerződések továbbra is érvényben maradnak. Az Erste már évek óta kivonult erről a piacról. Az OTP január 1-jén, a Takarékbank – az MKB Bank és a Takarékbank egyesülése után ma MBH Bank  függesztette fel a lízinglehetőséget. Az OTP egyelőre nem kommentálta a helyzetet, az MBH Bank azonban közölte, hogy tárgyalásokat folytat a Honvédelmi Minisztériummal egy szélesebb körben elérhető és a katonák számára kedvezőbb konstrukció kidolgozásáról.

Eddig így volt

A katonai lakáslízingnek nagy előnye volt, hogy a bezupáltak 15%-os előleggel tudtak lakást vásárolni, a törlesztőrészlet nagy részét (vagy akár az egészet) a Magyar Honvédség fizette a lakástámogatáson keresztül. Ez sokkal vonzóbbá tette a katonai pályát. Eddig úgy tűnt, tudja ezt a honvédelmi  vezetés is.

Megvonunk és toborzunk?

A katonai lakáslízing felfüggesztése meglehetősen rosszul időzített ötlet, mivel a 45 év feletti katonák százainak közelmúltbeli elbocsátása után a toborzás teljes lendülettel zajlik. Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő, volt honvédelmi államtitkár aggodalmát fejezte ki, hogy a toborzás sikerét legalábbis veszélyezteti, ha ezt a lízingelési lehetőséget megszüntetik. A közelmúltban ugyanis Vadaihoz érkezett levelek alapján kiderült, hogy a nem régen leszerelt katonákat újra felvennék. A védelmi minisztérium megerősítette, hogy felmérést végeznek az elbocsátottak körében az esetleges jövőbeni újbóli alkalmazásról.

Hogy is van ez?

Ezek után idézzük ide a honvédelmiminiszter nem is olyan régi megszólalását. Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszöntetet mondva a nyugdíjas katonáknak az elkötelezett szolgálatért, úgy fogalmazott:

„köszönjük, hogy egy alapot építettek, amit most a mai generáció tovább tud vinni a magyar emberek biztonsága érdekében, mert a szomszédos háborúban is Magyarország a béke álláspontján áll. De ahhoz, hogy ezt a békét el tudjuk érni, erő kell”.

Ugyan abban a  videóban Galló István nyugállományú ezredes azt mondta: ezek a találkozók azért hasznosak alapvetően, mert

„egy katona egész életében katona marad, és azt mindig kötelezi az esküje, és ha ehhez híven teszi a dolgát, akkor ehhez muníció szükséges, amit ilyen rendezvényeken kaphat meg az ember”.

Vigyázat, nagy borulás lesz abból, ha mindig csak

„bal, bal, bal” és sehol a jobb!

Szerző