Connect with us

Kerítésen innen

Váratlan bejelentés a kormány kedvenc sörgyárától

Megosztás

Úgy látszik már a kormány kedvenceit se tudja kedve szerint támogatni, hiszen akkor a Lázár János miniszter szívéhez és érdekköréhez oly közel álló sörgyár nem kényszerül ilyen drámai hangú, váratlan bejelentésre.

sörgyár,
Megosztás

2017-ben egymásnak feszült David és Góliát, azaz a Heineken és az Igazi Csiki Sör gyártója.

Ebből az időszakból arra azért érdemes visszaemlékezni, milyen vehemensen szállt be a harcba méghozzá a Csiki Sör oldalán Lázár János akkor éppen miniszterelnökséget vezető miniszter, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a médiában nemcsak sokkal komolyabb hangsúlyt, de politikai színezetet is kapott a két cég üzleti harca mint amit megérdemelt.

Persze az is lehet, hogy az egész háború a holland multi Heineken és az Igazi Csiki Sör között nem volt más, mint egy jól felépített marketing kampány.

Az viszont tény, hogy ez a váratlan és rapid bejelentés a térségben sok családot hoz nehéz helyzetbe.

Lázár János Csikije

Friss!

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse