A másfél napos, rendkívüli országgyűlési ülést a kormánypártok csupán azért hívták össze, hogy a tervezett Európai Uniós óriás hitelfelvétellel szemben muníciót adjanak Orbán Viktornak, hogy a magyar miniszterelnök akár vétózhasson is az európai állam- és kormányfők pénteki találkozóján.

….ha esik, ha fúj…

Éppen ezért annak nulla esélye volt, hogy a Kövér László, Kocsis Máté és Simicskó István által benyújtott határozatról érdemben vitatkozzanak, hiszen az borítékolható volt, hogy a 132 kormánypárti politikus ezt ha esik, ha fúj megszavazza.

- Hirdetés -

Mivel maga a határozat uniós kérdést érint, így arra nyílt alkalom, hogy az Európai Parlament magyar tagjai is felszólaljanak a magyar országgyűlésben.

A Fidesz hazahozta és aktiválta a “nagyágyú” Deutsch Tamást, akit Harangozó Tamás (MSZP) később csak Ford Fairlane-hez hasonlított. Szerencsére az mszp-s képviselő nem vette a szájára Fairlane örökérvényű bemondását, ami milyen érdekes annó magyar hangon Nagy Feró “tolmácsolásában” hangzott el a magyar mozikban.

Ugye emlékeznek?? 🙂

A Fidesz felléptette még a mindig precíz Győri Enikőt és az “aranyszájú” Hidvéghi Balázst is.

Ennél sokkal izgalmasabb volt, hogy az ellenzéki pártok Dobrev Klárát és Donáth Annát vetették be

A Demokratikus Koalíció EP-képviselője a pulpitusról elmondott beszédében elsősorban az Európai Unió történelmét és hagyományait elevenítette fel a T. Háznak.

Dobrev Klára előbb bejelentette, hogy frakciójuk tagjai nem vesznek részt a szavazáson.

Az európai országok évszázadokon keresztül háborúztak egymással, de a nemzetek közötti háború nem hozott boldogságot és felemelkedést – jelentette ki. A kontinens majdnem megroppant a II. világháborúban, de a háború után, Európa romjain született meg az a gondolat, amit a DK most véd – tette hozzá.

Hangsúlyozta: az Európai Unióban hetven éve béke van

A DK az egyre hatékonyabb és egyre szorosabban együttműködő EU-ban, az Európai Egyesült Államokban hisz – szögezte le.

Orbán Viktor ma azt akarja írásba foglalni, hogy csak akkor kell neki az uniós pénz, ha azt el is lehet lopni!

Orbán Viktor ma azt akarja írásba foglalni, hogy csak akkor kell neki az uniós pénz, ha azt el is lehet lopni!Most magyarok millióinak európai jövőjét veszélyezteti azzal, hogy zsarolja az Európai Uniót. Ez bűn a nemzet ellen.Kövesd élőben a felszólalásomat a magyar Parlamentben!🇭🇺🇪🇺

Geplaatst door Dobrev Klára op Dinsdag 14 juli 2020

Donáth Anna Júlia, a Momentum EP-képviselője arról beszélt, hogy megvédik a magyaroknak járó uniós pénzeket és a “magyar demokráciát Orbán Viktortól”.

Ha leépítik a jogállamot, akkor a magyar állampolgároktól vesznek el pénzeket

Miután lejárt az ideje, Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője saját időkeretükből öt percet felajánlott neki, de Jakab István levezető elnök azt mondta, a házszabály ezt nem teszi lehetővé.

Később az egyik képviselő (talán Vollner János) azt kifogásolta, hogy Donáth Anna fehér tornacipőben ment fel az emelvényre.

Vollner János amúgy méltatlan kirohanást intézett Dobrev és Donáth ellen, felemlegetve mindkét képviselőnő felmenőit és a családok kommunista bűneit.

Majd az ülést levezető Jakab István bejelentette, hogy a KDNP frakció időkeretéből 5 percet átadott a Fidesz képviselőcsoportjának.

A magyar parlamenti demokrácia nagyobb dicsőségére…

postás szakszervezetek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét