Connect with us

Sport

Korrupció felsőfokon

Megosztás

Ehhez bizony pofa kell. Gianni Infantino FIFA-elnök megszüntette a szervezeten belüli korrupciót, csak éppen úgy, hogy – kivette az új etikai kódexből.

FIFA korrupció
Megosztás

Ehhez bizony pofa kell, ahogy Pesten mondanák. Gianni Infantino FIFA-elnök ugyanis gyökeresen megszüntette a szervezeten belüli korrupciót, csak éppen úgy, hogy – kivette az új etikai kódexből.

Viszont most már emlegetni sem lesz szabad ilyesmit, mert eltilthatják két évre is, akinek nagy a szája, „rágalmazás” miatt. Az bezzeg bekerült a kódexbe. Érdekes egy kódex ez, annyi szent. De lássuk pontosabban, miről is beszélünk.

A FIFA felszámolta a korrupciót, vagyis megnyomta a törlés gombot

Legalábbis ami a frissen kijött etikai kódexet illeti. Az AP híre szerint egyből szembetűnő, hogy a vétségek között egyáltalán nem szerepel a korrupció. Nem is szerepelhet, hiszen Gianni Infantino, FIFA-elnök szerint ezt sikerült az elmúlt három évben teljesen megszüntetni. A sportvezetőt bizonyára az sem zavarta, hogy az elmúlt két évben azért a szervezet nem egyszer kapott új kritikát.

A FIFA viszont magát bevédi a belső ellenfelektől,

ugyanis új vétségként bevezette a rágalmazást. Nyilvánosan nem lehet majd kritizálni a szervezetet a tagoknak, de egyelőre nincs körülhatárolva pontosan, hogy mi számít rágalmazásnak, gumiszabályként lehet majd alkalmazni. Nagyjából bárkit, bármikor el lehet meszelni.

Ha valakit bűnösnek találnak, két évre tilthatják el minden sporttevékenységtől, súlyosabb esetekben az eltiltás ötévnyi is lehet.

„Ez mindenféle kritikát el fog nyomni” – mondta Alexandra Wrage a FIFA korábbi korrupcióellenes szakértője az AP-nak. „Míg a jól kormányzott szervezetek kifejezetten igénylik az átláthatóságot és az emberek véleményét, addig a FIFA a tekintélyelvű rendszerekhez hasonlóan elvárja, hogy hallgassanak az emberek.”

A megvesztegetés továbbra is tiltott, de jóval enyhébbek lettek a büntetési tételek.

A megvesztegetés elévülési ideje tíz évre változott. Vagyis két világbajnokságnyi idő elég lesz arra, hogy a hivatalnokok eltussolják az ügyüket, utána már nem lesznek büntetendőek.

Akkor lássuk, kérem

Amennyire ezt tudhatjuk, a FIFA és a NOB az ismert világegyetem két legkorruptabb szervezete, a Bizánci Császárság és a kínai mandarinok ipari tanulók sem lehetnének mellettük. A legutóbb épp Katarról derült ki, hogy tisztességtelen eszközökkel jutott a következő foci-vb rendezési jogához, annyira tisztességtelenekkel, hogy az ítészek még az ország klímáját sem vették figyelembe. De nem egy ilyen példát tudnánk mondani, hanem ezret. Infantino mester már akkor felhívta magára a figyelmet, mikor a rasszizmus helyett a szexizmust találta a labdarúgó mérkőzések fő gondjának az oroszországi vb idején – csúnya dolog a szexizmus is, nem mondom, el is ítélem, de azért rasszizmussal aránytalanul többször lehet találkozni a lelátók táján. Akkor még azt mondtuk, Infantino téved, de majd csak belátja. Nem látta be, ezt nem is érdemes tovább ragozni, de a korrupció kivétele a büntethető magatartások közül mindent elmond a képességeiről és szándékairól.

Ha azért nem lehet szó korrupcióról, mert nincs rá szabály, és azért nem szabad emlegetni nyilvánosan, mert akkor évekre eltiltják a nagyszájú sporttársat, akkor itt nem megtisztulás következik, hanem az ellenkezője várható.

Csukafejes a mocsár mélyére.

Ezt már nem lehet mentegetni. Ez már maga a maffia.

Bár az valamivel korrektebb és tiszteletreméltóbb társaság.

Sport Mindig

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük