Connect with us

Kerítésen innen

Gurított forintok, avagy az egy bytes magyar kormány

Megosztás

A magyar kormány zsák számra tölti fel a gurított forintokkal  azt a kasszát amiből a másoroszágokban elsősorban Romániában és Szlovákiában élő magyarokat akar „megvásárolni”.

gurított forintok,
Megosztás

Miközben idehaza minden külföldről nem a kormányhoz érkező pénzt megbélyegeznek és tűzzel-vassal igyekeznek útját állni a „guruló dollároknak”, a magyar kormány zsák-számra tölti fel gurított forintokkal azt a kasszát, amiből a más oroszágokban, elsősorban Romániában és Szlovákiában élő magyarokat akarja „megvásárolni”.

Guruló dollárok és gurított forintok

Nem telik el nap, de alighanem óra sem, hogy ne hallanánk valamit a hazájukat guruló dollárokért áruló ellenzékiekről, ugyanakkor ugyanez a kormány számolatlanul gurítja a forintjainkat Romániától a felvidéken át déli szomszédainkig és közben áhítatoskodik, templomokat iskolákat újít fel számlálatlanul, miközben itthon a düledező iskolák mellett jó esetben is csak konténerekben tanulhatnak a gyerekek. Ezt legutóbb Szijjártó Péter is bevallotta, amikor Szlovákiában járt kampánykörúton, hogy segítse az egyébként zsigeri magyargyűlölő Robert Fico kampányát, ezzel vastagon beleavatkozva a választásiharcba.

Ez az egy bytes kormány mintha nem venné észre, hogy amit befelé elítél, azt csinálja, kifelé, sőt! Vagy ennyire ostobák, vagy ilyen elbizakodottak.

Valamit valamiért

 

gurított forintok

Robert Fico interjút adott a HírTV-nek, amelyben többek között megvédte hazánkat az európai támadásoktól. A volt szlovák kormányfő kifejtette, hogy

„én soha nem avatkoztam más ország belső ügyeibe, de úgy vélem, hogy a javaslat, miszerint Magyarországtól vonják meg a 7,5 milliárd eurós összegű európai uniós támogatást, nem annak a büntetése, hogy a magyar kormány vagy parlament valamilyen törvényeket vagy határozatokat fogad el”. (…) én úgy vélem, hogy ezt büntetés azért rótták ki, mert Orbán Viktor és a magyar kormány nagyon meggyőzően áll ki az elképzelései mellett, például az ukrán háborút illetően, de ezek az álláspontok nem állak összhangban a tagállamok álláspontjával.”

Az interjú egy későbbi részében Robert Fico azt is leszögezte, hogy:

 „Azért mondtam ezt, mert ha valaki – jelen esetben a Bizottság – azt állítja, hogy ma Magyarországon sérült a jogállamiság, akkor kissé nevetnem kell, hiszen mi is történik akkor Szlovákiában: Szlovákiában a börtönökben halnak meg bizonyos személyek, Szlovákiában tanúi lehetünk annak, hogy az Igazságügyi Minisztériumnak bocsánatot kell kérnie azoktól az emberektől, akiket jogtalanul ítéltek el. Olyan nyomozóink vannak, akiket szörnyű dolgokkal vádolnak.”

Ha eddig valaki nem értette volna miért olyan fontos a magyar kormánynak Fico támogatása, az most már alighanem tisztában van vele.

Hogy is van ez?

A rendőrség és az adóhivatal mellett az Alkotmányvédelmi Hivatal is nyomoz a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom pártfinanszírozási ügyében. Az MMM több mint egy milliárd forintot kapott egy – önmeghatározása szerint aggódó civilekből álló – nemzetközi szervezettől, az Action for Democracy-tól a tavaszi országgyűlési választás előtt. A Fidesz szerint ez törvénytelen és durva külföldi beavatkozási kísérlet volt a magyarországi belpolitikába.

(444.hu 2022. október.  30)

Kapcsolódó

Szerző