Connect with us

Kerítésen innen

Hollik István Brüsszel ellen uszít – Csak a szokásos

Hollik Fidesz-kommunikációs igazgató: Brüsszel nem fizetett ki nekünk egy büdös buznyákot sem....
Megosztás

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Brüsszelből finanszírozzák a magyar baloldal kampányát a jövő évi önkormányzati- és európai parlamenti választásra – Hollik István erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

„Brüsszellel finanszíroztatják…”

A kormánypárti politikus arra hivatkozott: az elmúlt időszakban ugyan voltak hírek a „Soros-hálózat” átalakulásáról, de valójában továbbra is aktívak akarnak maradni Kelet-Európában. Ugyanakkor mivel jó kapcsolatokat ápolnak a brüsszeli bürokratákkal, sikerült elérniük, hogy ezeket a beavatkozási kísérleteket, most már

„Brüsszellel finanszíroztatják meg”.

Hollik István azt mondta, hogy négymilliárd forintos keretösszegről van szó és első körben 500 millió forintot juttattak baloldali szervezetekhez. Az pedig „külön érdekes”, hogy a közvetlen brüsszeli forrást elnyerők mindegyikét korábban a Soros-hálózat finanszírozta.

Nagyon úgy néz ki a dolog, mintha pont ezeknek a szervezeteknek írták volna ki ezeket a brüsszeli pályázatokat.

A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta:

„senki nem gondolhatja komolyan”,

hogy ez nincsen szoros összefüggésben azzal, hogy a jövő évben önkormányzati és európai parlamenti választások lesznek.

„Valójában az a helyzet, hogy Brüsszel már most így, előre finanszírozza a magyar baloldal kampányát”

– jelentette ki.

Jól látszik….

Szerinte ez abból is látható, hogy sok olyan szervezet nyert most támogatást, amely baloldali médiumokat, apróbb portálokat működtet vidéken, például a debreceni önkormányzatot támadó portál is kapott ilyen típusú támogatásokat. Hollik István felháborítónak nevezte, hogy míg Brüsszel – visszaélve a hatalmával – nem fizeti ki például a tanárok béremeléséhez szükséges forrásokat, nem adja oda a magyar családoknak és a magyar vállalkozásoknak járó uniós forrásokat, addig a baloldalt kifizeti.

„Merjük remélni”, hogy a Magyarországnak járó uniós pénz „még megvan és nem költötték másra”

– jegyezte meg a politikus. Hangsúlyozta:

ez nem könyöradomány, hiszen amikor beléptünk az Európai Unióba, a nagy, erős, tőkével jobban ellátott nyugati vállalatok előtt megnyitottuk a magyar piacot és ezért cserébe az EU azt vállalta, hogy Magyarország fejlődését segíti a fejlesztési forrásokkal. Ezt a megállapodást rúgta fel Brüsszel, ezeket a pénzeket visszatartja, viszont a baloldalt finanszírozza

– mondta a kormánypárti politikus a rádióműsorban.

Munícióval feltöltve…

„Kötcse előtt egy utolsó balatoni csobbanás…”

Szerző