Kerítésen innen
Közlöny van róla: Orbán nem zötykölődne turista osztályon, ahogy szokott, inkább idehozza a BL-döntőt

Végre teljesülhet Orbán Viktor álma és nem volt kidobott 190.000 millió közforint -plusz évente 700 millió a fenntartásra- a Puskás Stadionra! A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent a kormányhatározat, amely hivatalossá teszi, hogy a magyar kormány és személyesen az első számú közszolga támogatja a 2026-os és a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezésének megpályázását.

Akkor minden rendben….?
A miniszterelnök aláírásával megjelent határozat szerint a kormány támogatja, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megpályázza az UEFA-nál a 2026-os, illetve a 2027-es BL-döntőt. Ennek érdekében vállalja az európai szövetség által megkívánt garanciákat. Ami elsőre furcsán hangzik, hogy a határozat szövege szerint a kormány felhatalmazza a honvédelmi minisztert, azaz Szalay-Bobrovniczky Kristófot, hogy a kormány nevében aláírja a pályázáshoz szükséges garanciavállaló nyilatkozatokat és megállapodásokat. 2022-ben a honvédelmi minisztériumhoz került a Sportért Felelős Államtitkárság, ez magyarázhatja, miért a honvédelmi miniszter jár el a BL-döntő ügyében – írta a Telex.
„Addig pályázunk, amíg nem nyerünk”
Korábban is lehetett arról hallani, hogy a kormány nagyon szeretne Budapestre hozni egy BL-döntőt. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke tavaly jelezte az UEFA-nak, hogy pályázni fognak a legközelebbi elérhető döntőkre.
„Addig pályázunk, amíg nem nyerünk”.
A 2024-es döntőt a londoni Wembley Stadionban, míg a 2025-öst a müncheni Allianz Arénában rendezik.
„Nem csoda, hogy ennyi kiváló sportrendezvényt láttunk már vendégül. Csak az elmúlt pár évben voltak itt már vizes vb-k, vízilabda- és úszó-Eb-k, volt vívó- és dzsúdó-világbajnokság, kézilabda-Eb, Giro d’Italia, Európa-liga-döntő, és reméljük, hogy hamarosan Bajnokok Ligája-döntő is. Budapest a sportszerető világ találkozási központja lett”
– ezt pedig maga Orbán mondta nem sokkal a tavalyi atlétikai világbajnokság előtt.
A miniszterelnök rendszeres kint van a BL-döntőkön
2023-ban a Manchester City és az Inter meccsét is élőben nézte meg az isztambuli Atatürk Stadionban, ahol a frissen újraválasztott török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal is lekezelt. A 2022-es BL-döntőt is élőben nézte meg, akkor Nicolas Sarkozy volt francia államfő társaságában lehetett látni. Egy BL-döntő megrendezésére egyedül a 67 ezres Puskás Aréna lenne alkalmas Magyarországon. BL-döntő még nem volt a magyar fővárosban, viszont a második számú európai kupasorozat, az Európa-liga tavalyi döntőjét a Puskásban rendezték.
Friss
- A beszéd a műsor után – Orbán Viktor a Múzeum kertben
- Hitte volna? – Gyurcsány Ferenc egykori minisztere is bejelentette, hogy a Tiszára szavaz
- A Szabad Sajtó Napján kizárva a nemzetközi sajtó egésze és a magyar sajtó nagy része az Orbán-szpícsről
- Fidesz-tagságba került pár ajtófélfa és konnektor? – Kilépett (?) a kormánypártból a lépviselő
- Akárcsak 1848-ban: eső, szél március 15-én
- Petőfi Sándor horoszkópja – Költő az örökkévalóságnak
- Pósán Fidesz-lépviselő! Hogy lehet ‘farizeus módon’ feltűzni a kokárdát, fejjel lefelé, vagy….?
- Lázár úr, mi a stájsz? – A MÁV visszavonta a pályaudvar-bérbeadásról szóló pályázatot
- Rusvai Miklós: bioterrorizmus is okozhatta a legújabb száj- és körömfájás járványt
- Újra felejtős a magyar kormány-vétó az EU-ban – A zsarolás fele bejött, visszaléptek