Bulvár
Magyar hasba magyar sör kell
Tavaly 10 százalékkal, a 2022. évi 6,006 millió hektoliterről 5,4 millió hektoliterre esett a hazai sörfogyasztás az import jelentős csökkenése és a hazai termékek arányának bővülése mellett – mondta Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
Eredményes fejlesztések
A Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., és az adatelemzésben részt vevő legnagyobb kisüzemi sörfőzde, a Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes adatai alapján az import 28 százalékkal, 886 ezer hektoliterről 640 ezer hektoliterre csökkent. Az export is mérséklődött, 16 százalékkal 375 ezer hektoliterre.
A sörszövetség igazgatója kiemelte, hogy a cégek éveken át folytatott, több milliárdos beruházással megvalósított technológiai és termékfejlesztési programjainak eredményeként a hazai gyártású sörök forgalmának aránya nőtt: 2023-ban az öt legnagyobb magyar gyártó értékesítésében 88 százalékot ért el. A belföldi termelés így kevesebb mint nyolc százalékkal csökkent, a 2022. évi 5,567 millió hektoliterről 5,135 millió hektoliterre.
A drága szuperprémium és prémium sörök egyre jobban mennek
Az iparág munkavállalóinak létszáma tovább nőtt, az öt legnagyobb magyar gyártónál 2023-ban elérte az 1624 főt, és az ágazat további mintegy 20 ezer ember számára nyújtott stabil foglalkoztatást a gyártástámogatás, logisztika, kereskedelem és vendéglátás területén.
Az egyes termékcsoportokról szólva Kántor Sándor elmondta, hogy a belföldi eladásban tovább nőtt a szuperprémium és prémium szegmens aránya: 2023-ban elérte a 31 százalékot, 1,661 millió hektoliterrel. A középkategória megtartotta 55 százalékos arányát, forgalma 2,957 millió hektoliter volt, és folytatódott az alsó kategóriás termékek súlyának évek óta tartó csökkenése. Utóbbi szegmens az öt legnagyobb gyártó forgalmában tavaly mindössze 8 százalékot tett ki, 418 ezer hektoliterrel. Megállt az alkoholmentes és csökkentett alkoholtartalmú sörök korábbi években megfigyelt piacbővülése, a termékcsoport tavalyi 364 ezer hektoliteres forgalma a teljes eladás közel 7 százalékát adta.
Miből iszunk?
Az igazgató kitért arra is, hogy a HORECA szektorban (szállodák, éttermek, kávéházak) forgalmazott hordós kiszerelés eladása 9 százalékkal 386 ezer hektoliterre csökkent. A kiskereskedelemben jellemző csomagolások közül a legkedveltebb aludobozos termékek forgalma hasonló mértékben csökkent 3,856 millió hektoliterre, ami a teljes belföldi eladás 70 százaléka. A növekvő kereslet hatására a PET-palackos sörök forgalma 4 százalékkal bővült, közel 300 ezer hektoliterre, míg az egyutas, nem újratölthető üveges sörök – melyek jellemzően a prémium termékek kiszerelései – forgalma 5 százalékkal, a teljes piacnál kisebb mértékben csökkent, 223 ezer hektoliterre.
Azért és ezt már mi tesszük hozzá, a serital kedvelőinek nincs mitől tartaniuk, nagyon messze van még, vagy talán el se jön az az idő amikor végleg eltűnik kedvencük, amiről már testrész is nevetek el.
Szerző
Friss
- Orbán Balázs fólia-hatása
- A Tuzson-Maruzsa páros álhíre – Ősztől nem ingyenes a jogsi a végzős középiskolásoknak
- Jelzem Deutsch Tamásnak, ha még ébren van, hogy nem érkezett meg Polt Péter levele az unióba – Magyar Péter sajtótájékoztat Brüsszelből
- Kormányinfó Gesztről: új fogalom kerül bevésésre: „kereskedelmi hidegháború” és Orbán Balázs marad – Ha igyekszik, még élőben hallgathatja
- Pert nyert a 444.hu Szijjártó külügye ellen: ezentúl nem elég az „újságírókám, lehet nézni a minisztert Facebookon” duma
- Portfolió: a gazdasági problémák kezelésének legjobb eszköze a kormány-vezérelt forintgyengítés
- Durr a fejbe, leszakad az ég
- „A nemzetközi helyzet fokozódik” – Libanon elhagyását ajánlja a külügy
- Magyar György: ellenzéki megállapodás híján a fideszes főispán veheti át a hatalmat a főváros felett
- Orbán promózza Hajdú műsorát – Hajdú cserébe? – mert mint tudjuk: nincs ingyen leves….