Connect with us

Kerítésen innen

A „gránitszilárdságú” 10. foltja – Varga Judit beterjesztette….

Megosztás

Megvédjük a magyar embereket. Benyújtottam az Országgyűlésnek az Alaptörvény 10. módosítását – erről posztolt közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter. A módosító javaslat már a parlament honlapján is olvasható, itt érhető el. –  írta meg a Magyar Hang.

Megosztás

Megvédjük a magyar embereket. Benyújtottam az Országgyűlésnek az Alaptörvény 10. módosítását – erről posztolt közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter. A módosító javaslat már a parlament honlapján is olvasható, itt érhető el. –  írta meg a Magyar Hang.

Mindezt miért? Ezért!

„Az orosz-ukrán háború a második világháború óta nem tapasztalt humanitárius helyzetet eredményezett és megváltoztatta az európai gazdasági kilátásokat is. Ezen kihívások kezeléséhez és kivédéséhez hazánknak biztosítania kell a hatékony, gyors nemzeti válaszok kialakításának lehetőségét. A háború elől menekülőket ellátjuk, a gazdasági károkat minimalizáljuk, a magyar családokat pedig meg fogjuk védeni.”

-írta a miniszter.

Nem mintha kétséges lenne akár pár óra alatt mindent -bármit- elfogadtatni a parlamentben a 2/3-ad birtokában…!

Gulyás Gergely már belengette….

A fenti indokok miatt az Alaptörvény módosítása arra ad lehetőséget, hogy a szomszédos országban felmerülő háborús helyzet, fegyveres konfliktus vagy humanitárius katasztrófa esetén a kormány veszélyhelyzetet hirdethessen, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon a menekülő emberek segítésére, támogatására, elhelyezésére, valamint a felmerülő káros gazdasági hatások kivédése, a következmények enyhítése érdekében.

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük