Connect with us

Bulvár

A sikeres életmentés után hazaérkeztek a magyar barlangi mentők Törökországból

Megosztás

Hazaérkezett a törökországi barlangi mentésben résztvevő mentőcsapat, akiket szállító honvédségi repülőgép pénteken hajnalban landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Barlangi Mentőszolgálat
Megosztás

Hazaérkezett a törökországi barlangi mentésben résztvevő mentőcsapat, akiket szállító honvédségi repülőgép pénteken hajnalban landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A mentőcsapat fogadásánál jelen volt Lőrincz Gábor a honvédség szárazföldi parancsnokságának parancsnoka, aki gratulált a magyar mentőcsapat rendkívüli teljesítményéhez

A földet érést követő sajtótájékoztatón a dandártábornok elmondta, a Magyar Honvédség a felkérés első pillanatától kezdve mindent megtett, hogy segíteni tudja a barlangi mentőszolgálat életmentő munkáját. A honvédség a légierő Airbus A319 típusú repülőgépét a lehető legrövidebb idő alatt felkészítette a mentőcsapat részére.

Lőrincz Gábor hangsúlyozta: „a magyar honvédség mindig segít”. 

Lőrincz Gábor
Lőrincz Gábor dandártábornok, a Magyar Honvédség szárazföldi parancsnokságának parancsnoka beszél a Törökországban sikeres mentést végrehajtó magyar orvosok és barlangi mentők fogadásán a Liszt Ferenc-repülőtéren. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagjai a dél-törökországi 1040 méter mély Morca-barlangból mentették ki Mark Dickey neves amerikai barlangászt, aki gyomorvérzés miatt súlyos, életveszélyes állapotba került. Fotó: MTI/Mónus Márton

Nyerges Miklós a Magyar Barlangi Mentőszolgálat elnöke, aki személyesen vezette a nagyszabású nemzetközi mentőakciót elmondta, hogy az egyesületük fennállásának 60 éve alatt ilyen nagyszabású akcióban még nem vett részt. Hangsúlyozta, hogy önkénteseik szabadidejükben dolgoznak, semmilyen állami támogatásban nem részesülnek.

Elmondta azt is, hogy 12 nappal korábban reggelizés közben kapta a riasztást. Úgy fogalmazott, hogy szürreális volt a helyzet: „tőlünk több ezer kilométerre egy barlangban ezer méter mélyen valaki belsővérzésben szenved és azonnal küldjünk orvost a helyszínre”.

Óriási szervező munka után az első csoport a TEK segítségével jutott a helyszínre, így a riasztástól számított 36 órán belül már lent voltak a sérültnél és elkezdték az ellátását – tette hozzá a mentőszolgálat elnöke.

A magyar csapat érkezése után három napon át még komoly mentőcsapat nem jelent meg, aztán érkezni kezdetek, különböző országokból, végül összesen mintegy kétszázan segítettek – hangzott el.

Zádor Zsófia a barlangi mentőszolgálat orvosa kulcsszerepet játszott a mentőakcióban

Zádor ZSófia
Zádor Zsófia, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvosa, a Törökországban sikeres mentést végrehajtó magyar orvosokból és barlangi mentőkből álló csapat tagja beszél a fogadásukon a Liszt Ferenc-repülőtéren. Fotó: MTI/Mónus Márton

A sajtótájékoztatón elmondta, pontosan nem tudta milyen állapotban vár rá a bajbajutott kutató, ezért többféle scenárióval készült. Amikor leszállt a mélybe, a sérültet kivérzett állapotban találta, ezért transzfúziót alkalmazott, valószínűleg ez tartotta életben addig, hogy ki tudjon jönni segítséggel a barlangból. Később kiderült, hogy gyomorfekély okozta a sérült belső vérzését.

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat egy héttel ezelőtt indult Törökországba, hogy dél-törökországi Morca-barlangból, 1040 méter mélyről kimentse a bajba került amerikai barlangkutatót.

„Merhaba! Hello mindenkinek! Szeretném megköszönni mindenkinek a felém áramló támogatást és jókívánságokat. Kijöttem a Morcából és az intenzív osztályon vagyok. Ijesztő élmény volt, eddig most álltam a halálhoz a legközelebb. Igazán nagyra értékelem mindazokat az embereket, akik részt vettek mind az életem megmentésében, mind pedig abban, hogy segítettek megmenekülni egy ilyen mély barlangból. Azonnali elismerésem Jessica »jvo« Van Ordnak, aki szó szerint megmentette az életemet azzal a gyorsaságával és elkötelezettségével, ahogyan kijutott a -1000 méteres mélységből, és visszatért az életben maradásomhoz szükséges kritikus mennyiségű folyadékkal. Nagy Dénes Ákos doktornak, barátomnak és orvosomnak, aki koordinálta a Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvosi és barlangi mentési munkálatait. Dr. Zádor Zsófia Erzsébetnek, Zsolt Sándornak, Mészáros Józsefnek és mohának, akik olyan gyorsan érkeztek Jessica után!”

Sikerült! – A magyar csapat kimentette a mélyben rekedt barlangkutatót

American Cave Expert Is Rescued in Turkey

Szerző