Kerítésen innen
A világ nem igazságos, és mi nem tudunk minden igazságtalanságot eltörölni
Pap László villamosmérnök akadémikussal, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának tagjával, többek között a tanári tekintélyről, a fizika tantárgy rehabilitálásáról és az elitiskolák problémájáról készített interjút a 168 óra című hetilap.
A természettudomány fekete bárány
Az akadémikus elmondta, hogy a természettudományos oktatás a rendszerváltás óta folyamatosan háttérbe szorult:
„Úgy látom, valamikor ’89 környékén megszakadt az együttműködés a természettudományok és a humán szakterületek között, ami addig egyébként éppen a műszaki egyetemre volt jellemző: az intézmény vezetése és az egyetemi polgárok is hihetetlenül büszkék voltak arra, hogy nem szakbarbárok. Én magam az egyetemen működő Szkéné Színházban voltam színész, és mindig morogtunk egy kicsit amiatt, hogy a közvélemény szerint a műveltség fogalmába nem tartoznak bele a reálismeretek. „
A szakember kitért arra, hogy egy finn szakember arról beszélt, óriási bajba kerültek, amikor a Szovjetunió összeomlott, mert az volt az egyik legnagyobb felvevőpiaca Finnországnak. Készítettek egy átfogó oktatási koncepciót mindenki egyetértésével, pedig ott is harcoltak a pártok egymással:
„A finn előadó 2010-ben arról beszélt, hogy az a koncepció még mindig érvényes. Tehát az egymást követő kormányok közül egyik sem törölte el. Nálunk ez a libikóka sokat ártott az oktatásnak, ráadásul elriasztotta azokat, akik pedagógusnak álltak volna, vagyis egyre jobban szelektálódtak az oktatók részben a jövedelmek, részben a bizonytalanság miatt. Pedig a jó pedagógus a természettudományi oktatásfejlesztésben nagy dolgokra lehet képes.”
Nálunk tetézi a bajt,
hogy a kormányok, legyenek bármilyen színűek, forradalmi változásokban gondolkodnak:
„De az oktatás forradalommal nem változtatható. Ez hatalmas rendszer, egy, a középkortól kialakult struktúra, amely folyamatosan alakult, de sosem „ugrált”, sohasem változott hirtelen, abból ugyanis csak bajok származnak.”
Párbeszéd igényét jelzi, hogy az MTA a közoktatás kérdéseivel foglalkozik, és épp az Akadémia volt főtitkárhelyettese, Csépe Valéria kapta meg azt a feladatot, hogy a Nemzeti Alaptanterv módosítását gondolja végig:
„Abból kell kiindulnunk: a közoktatás célja, hogy a fiatalokat olyan tudással lássa el, amiből hosszú ideig tudnak táplálkozni. Ebben ma az a nehézség, hogy nem tudjuk, tíz év múlva hol tart majd a világ, tehát – a gyakorlatban is alkalmazható ismereteken túl – olyan tudást kell nyújtani, amely hosszabb ideig feldolgozhatóvá teszi a fejlődést.”
A pokolba vezető út elvekkel van kirakva.
Bizonyos elvek, ha nem méretnek meg a „valóság mosogatólevében”, hibákhoz vezetnek:
„A VIII. kerületben van például a Fazekas gyakorló gimnázium, amelynek van általános iskolája is. Ez elitiskola. De valaki kitalálta, hogy az általános iskolába ne legyen felvételi, mert az nem demokratikus, legyen sorsolás. Az egyik barátom kitűnő képességű kisfia azért nem került be, mert nem sorsolták ki. Ha akarunk elitgimnáziumot, mert kell az is, akkor kell oda vezető iskola is. Ezt feláldozni az egyenlő esélyek elvéért szerintem vétek. Egyenlő esélyeket akkor teremtünk, ha valaki kevésbé ügyes vagy családi okai vannak a hiányosságainak, ezért olyan helyre tesszük, ami fel tudja gyorsítani. De ha elhelyezzük egy elitiskolában, akkor azzal a színvonalat szállítjuk le.”
Egyetért azzal, hogy nem kell felvételi adott esetben, de akkor biztosítani kell, hogy majdnem ugyanolyan képzést tudjunk nagyon sok helyen nyújtani:
„De ez jelenleg nem így van. Tehát vannak elitek, és ezek az elitek értéket jelentenek. Volt egy professzorom, Csibi Sándor, akinek tényleg mindenki egyforma volt, csak egyetlen dologban nem volt plebejus, a tudományban. Azt mondta, hogy akkor mondhatod magad valakinek a tudományban, ha világszinten megméreted magad. És ne dumáljon az, aki csak Kelenföldön nagy tudós. Muszáj előrevivő eliteknek is lenniük, muszáj Mozartnak is lenni, hogy legyen zenekultúra.”
Kellenek a zsenik is.
A mintákhoz kell elitet képezni:
„Mozartnak persze könnyű volt, mondhatjuk, hiszen az apja is zenész volt. De a sors sokféleképpen érintheti az embert, van, aki kanyaróban meghalt kétéves korában, így aztán nem lett belőle Mozart, pedig akár lehetett is volna. A világ nem igazságos, és mi nem tudunk minden igazságtalanságot eltörölni.”