Bulvár
Az 5 igazi szívkirály és nő csillagjegye
A szerelmi életünk is kódolva van a csillagokban – s az is, hogy ki, hogyan viselkedik a kapcsolati során. Mutatjuk: ez az 5 csillagjegy akaratlanul is összetörheti a szívünket. De nem tehetnek róla, ilyen a természetük.
Bika
A Gika csillagjegy szülöttei közismerten makacsok és kitartóak – vagyis mondhatjuk, hogy hűséges és megbízható partnerek, de ugyanezt elvárják a párjuktól is. Addig nincs is semmi baj, amíg a Bikák úgy érzik, hogy megbízhatnak és híhetnek a partnerüknek. Ha azonban kiderül ennek az ellenkezője, igen dühösek lehetnek, és máris kialakul a szakítás gondolata a fejükben. Ha nem tudnak hinni a párjuknak, azonnal tovább állnak, és ezért még a horoszkóp sem hibáztathatja őket.
Kos
A Kos csillagjegy szereti azt csinálni, ami a legjobb a számára. Saját magukat helyezik a középpontba, ezért gyakran előfordulhat, hogy a párkapcsolatban inkább “rákényszerülnek”, hogy a párjukat is figyelembe vegyék, ne csak önmagukat – és ezt rendszeresen terhesnek érezhetik. Úgy érezhetik, hogy a sikerük és a boldogságuk útjában áll a partnerük – és máris a szakításon gondolkoznak.
Szűz
A Szűz jegy szülöttei rendszeretőek és a szokásaik rabjai. Kedvesek és bájosak, de nem képmutatóak, mondja a horoszkóp. Szeretik, ha körülöttük minden úgy van, ahogyan az a legjobb a számukra, ahogy a legkényelmesebb és legpraktikusabb szerintük. Ezért fontos lehet a számukra, hogy ők irányítsanak. S ha kavics kerül a gépezetbe és a rendszert valaki felborítja, a Szűz jegyűek máris a kilépésen törhetik a fejüket.
Oroszlán
Tetszik vagy sem, az Oroszlánok szinte szerelmesek önmagukba, ami gyakran problémát okozhat a társas kapcsolataiban, s így a szerelemben is. Hiszen olyan párt kell találniuk, aki elfogadja, hogy az Oroszlán mellett mindig csak második lehet, mert a figyelem minden esetben a partnerükre kell, hogy essen. Ha azonban nem ezt tapasztalják az Oroszlánok, hanem inkább “vetélytársra” találnak a párjukban, az könnyen konlfiktushoz vezethet.
Skorpió
Szenvedélyes és lobbanékony jegy a Skorpió, aki sokszor inkább ösztönösen viselkedik, mintsem megfontoltan és átgondoltan. Vitatkoznak, harcolnak – ilyen a személyiségük. Ha egyszer valaki elvesztette egy Skorpió bizalmát, azt nagyon nehéz visszaszerezni – ha egyáltalán lehetséges. A szenvedélyességük miatt tűnhetnek mindig elégedetlennek, az érzelmeik irányítják minden helyzetben őket.
Szerző
Friss
- Műbalhét KDNP-s erősítéssel folytatnák regnálóék, de úgy tűnik, érdektelenség miatt hamvába hull…
- Sulyok Tamás elmagyarázta, miért írta ‘űzött majom sebességgel’ alá a gyülekezési törvény módosítását
- Bolond világ! – Boldog az a nép, amelynek történelme unalmas….
- A Trump-kormány elkaszálta a projektet, amivel az elrabolt ukrán gyerekeket követték
- Brávó! A köztársasági elnök kommunikációs igazgatója: össze-vissza hazudozott a ‘Telex selejt’ – A nyomaték kedvéért poloskás képpel posztolta
- Orbán Viktor közösségi uszítás okán feljelentve – Polt legfőbb ügyész dönt a továbbiakról…
- Szentkirályi Alexandrára ‘rátörték’ a nyitott ajtót, a hölgy műmeglepedten fogadta az ‘atrocitást’
- Magyar-magyarázat arra, hogy miért maradt csendben a Pride betiltása elleni tüntetéssel kapcsolatban
- Meg áll az ész és ácsorog – Vita közben egymást videózza provokátor és politikus
- Az Országos Mentőszolgálat vezetésének legújabb szégyenletes tette