Bulvár
Bebuktak a Németországban kupit működtető Nyíregyháziak
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőrök olyan magyar futtatókra csaptak le akik Németországban űzték nem kicsibe az „ipart”. A gyanú tárgya: kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem.
A prostitúció nem ismer határokat
N. L. 29 éves és élettársa D. N. 30 éves nyíregyházi lakosok, valamint B. M. 22 éves tiszavasvári és F. Z. székelyi lakosok, továbbá N. G. 28 éves, H. A. 38 éves és V. R. 28 éves nyíregyházi lakosok, 2018-tól 2020. május 7-ei elfogásukig Németországban üzemeltettek bordélyházat, ahol az általuk kiszervezett, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nők mértél a „szerelmet”.
A nők keresetének nagyobb részéből a futtatók éltek jól. A gyanúsítottak a tevékenységüket összehangoltan végezték, a lányok beszervezésével, utaztatásával és foglalkoztatásával, valamint a hirdetések feladásával, a bevételeik és kiadásaik vezetésével összefüggő feladatokat egymás között megosztották, és a prostituáltak által megkeresett pénzből ennek megfelelően, mindannyian részesültek.
Elfogás
A több mint egy évig tartó nyomozást követően 2020. május 7-én mintegy 40 rendőr, köztük a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak részvételével, összehangolt rendőri akció keretében valamennyi gyanúsítottat elfogták a nyíregyházi nyomozók. Az egyes helyszíneken összesen közel ötmillió forint összegű készpénzt, nagy értékű személygépkocsikat és arany ékszereket foglaltak le a rendőrök. A bűnszervezet tagjai a németországi bordélyház üzemeltetését megelőzően, az általuk beszervezett lányokat Svájcban, Ausztriában és Belgiumban kényszerítették prostitúciós tevékenységre. A prostituáltak jövedelmét részben, illetve gyakran egészben elvették, és ellenállás esetén verték őket. A gyanúsítottak kihallgatása megtörtént, N. L. nyíregyházi lakost a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Friss
- Két, látszólag egymással köszönőviszonyban sem álló hír, amit a letelepedési kötvény-biznisz kapcsol eggyé
- Találós kérdés – ki üzente kinek: ‘…beszélj, beszélj még többet, ezzel segíted saját magad a kurzusváltást’
- Gábor György: ‘…vajon Orbánt a katolikus vagy a református pokol fogadja-e majd magába. Nagyon nem mindegy’
- Orbán tényleg senkit nem hagy az út szélén – Az európai elfogatóparancs ellenére ‘zsíros-gyanús’ állást kapott a lengyel közszolga
- Orbán Viktor és kísérete lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál
- 75 éves korában meghalt Galkó Balázs – Legyen könnyű neki a föld!
- Őszintén a hétvége időjárásáról
- A kormány tovább bővítette azok körét akik pályázhatnak a 3 milliós kocsma támogatásra
- Újabb Kövér-sarc: ezúttal 11 milliót húzott be…. kinek is?
- Szijjártó jártában-keltében belebotlott a kis Trumpba