Connect with us

Bulvár

Máté Zsuzsanna nem léphetett be az Egyesült Államokba

Megosztás

Máté még a tengerentúli túra előtt csináltatott egy szlovák útlevelet, ám hiába ment be azzal a kérelem, az amerikaiak indoklás nélkül elutasították.

Megosztás

Pénteken késő este a görögök elleni negyeddöntővel kezdi meg szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a világkupa Long Beach-i szuperdöntőjében.

Bíró Attila szövetségi kapitánynak még az utolsó pillanatban is változtatni kellett a kereten

A magyar szövetség közleménye szerint Máté Zsuzsanna nem léphetett be az Egyesült Államokba.

A Ferencváros játékosa Felvidéken született, igaz, magyar útlevéllel játszott mindig is, azonban az amerikai könnyített vízumhoz (ESTA) a születési helynek megfelelő útlevél kell. Máté így még a tengerentúli túra előtt – életében először – csináltatott egy szlovák útlevelet, amelyet kihoztak utána Olaszországba, ám hiába ment be azzal a kérelem, az amerikaiak indoklás nélkül elutasították.

Mindez már a túra kanadai részén derült ki – oda simán megkapta az engedélyt -, azaz Long Beach helyett Budapest felé kellett vennie az irányt, és a helyére Pőcze Panna érkezett.

„Én ezt felháborítónak tartom, hogy egy sportoló nem szerepelhet egy világversenyen mondvacsinált okokból” – nyilatkozta Bíró Attila. „Kíváncsi vagyok, mi történt volna, ha egy amerikai pólós nem kap vízumot a tavalyi budapesti vébére. Viszont muszáj volt valakit behívni, mert a sérültek állapota miatt nem kizárt, hogy a végén csak tizenkét embert tudnék játszatni, ennyi előnyt pedig nem szeretnénk adni egy szuperdöntőn.”

A válogatott magyar idő szerint 22 órakor játszik a görögökkel, a négy között pedig szinte biztosan az izraeliek ellen „melegítő” amerikai válogatott vár rá.

Az első két hely automatikus kvalifikációt jelent a 2024-es dohai világbajnokságra.

(MTI)

Története során először a Ferencváros nyerte a női vízilabda Magyar Kupát

Szerző