BanánköztársaságBlogbazár

Orbán, a Horthy szobor és Hitler

Orbán, a Horthy szobor és Hitler

A pécsi ügyvéd Orbán Viktorral és az “orbanizmussal” foglalkozó írásai közül többet is közreadtunk, de ilyen felháborodott, személyes hangvételűvel, mint a legutóbbi bejegyzése, még nem találkoztunk. Természetesen nem értünk egyet a poszt minden gondolatával, de szellemiségével igen, ezért döntöttünk úgy hosszas megfontolás után, hogy a posztot megosztjuk olvasóinkkal.

Prológus

Több írásban is foglalkoztam a Horthy szobor parlamenti kihelyezésével. Az elsőnek ez a linkje. Ebben leírtam, hogy az Orbánék által hátulról tolt Mi Hazánkkal a Parlamentben szobrot állítanak Horthynak. A végén közöltem azt is, rohadtul unom annak a szövegnek a hallgatását, hogy Orbán nem antiszemita.

Leszarom!

Aki ilyen ideológiáknak teret enged, az az emberiség legalja, mocska, akkor is ha puszta haszonlesésből teszi!!! Megérkeztek a jobbos és szélsőjobbos kommentek is, amiket Ti már nem láttok, mert törlöm őket és a fasiszta jellegűeket jelentem is a facebooknak, aki többnyire reagál is erre, pl. tiltással. Volt most is egypár, de egyről írok is, mert annyira jellemző a mai magyar közéletre. Itt van nekünk Orbán Viktor, aki nem fasiszta sokat szerint. Szerintem az. Minden amit csinál, megfelel a fasizmus jellemzőinek (megbélyegzés, kirekesztés, életlehetőség elvétele, vezérelvű állam működése, látszólagos többpártrendszer, ami valójában egy párt rendszer, folyamatos gyűlöletkeltés társadalmi és származási csoportok ellen, az államszervezet teljes leuralása, egy kézben összpontosítása, rendeleti kormányzás parlamenti ellenőrzés nélkül stb.). De egyelőre még nincsenek felállítva gázkamrák nálunk, ezért gondolják azt sokan, hogy ez csak színjáték valójában a vezér részéről.

De szólok, hogy ebben a témában nincs “csak színjáték”!

Orbán minden hangon dalol az ő népének. A DK kivételével minden ellenzéki párt az ő kottájából játszik a beépített emberek és irányított pszichopaták útján. Ez igaz a Mi Hazánkra is, ami most Horthy szobrot emel a parlamentben Orbán és Kövér hallgatólagos mosolygása közepette. Őket anyagilag és szervezetileg is támogatják a Fidesz közeléből, ahogy azt Budaházy György szélsőjobbos aktivista is elismerte. Orbán tehát mindenkit bevon abba, hogy megtarthassa hatalmát. Ki győzheti le őt, ha ő maga az ellenzék is?! Ez a gondolat vezérli a Főmérnököt, ahogyan a Fidesz legbelsőbb körében nevezik hívei. Ebbe a képbe nem illik a Gyurcsány által vezette DK nem hallgatva a hatalom szirén hangjaira. Ne tévedjünk tehát! Ha valaki Gyurcsány ellen beszél, azt is Orbán irányítja az általa keltett és folyamatosan fenntartott Gyurcsány fóbia terjesztésével. Ha valaki fasiszta szöveget nyom, Horthynak állít szobrot a parlamentben, az is Orbán hangja! Ha egy ilyen fasiszta nyikhaj a facebookon öklendezi mocskos eszméit, az is Orbán hangja. Mert le akarja fedni, uralni az egész társadalmat hatalma megőrzése érdekében.

A tegnapi posztom alá kommentelt Zsolt Szaniszló mórahalmi lakos

aki feltehetőleg szintén Mi Hazánkos, mert az ő oldaluk követése be lett állítva oldalán. Ez a szerencsétlen agysebész az általam már törölt és jelentett kommentjében a fenti cikk alá a következőt írta:

”En is antiszemita vagyok attol a naptol kezdve amiota a magadfajta korcs kikezdte az idegrendszerem…De jo hogy nem vagyok a fajtad…” Mire rákérdeztem-”Mitől vagy ilyen ideges Nyuszi?” Erre a válasz-”Attol hogy megb.tad anyáédat elszaporodtál és másra fogod a bajt…”

Ne tévedjen senki! Ezek is Orbán hangjai. Az általa használt és gátlástalanul használt szélsőjobbos csőcselék vonyítása ez. Aki azt hiszik, joguk van bárkit megvetni, leköpni, korcsnak nevezni stb. Ha kicsit is félős lennék, meg nem 110 kg, akkor biztos mentegetném magam, hogy zsidó, vagyok ugyan, de soha senkit nem bántottam, miért kell velem így bánni?! Vagy mondhatnám, hogy Te szerencsétlen ökör, én egyáltalán nem vagyok zsidó, csak nem tudom elviselni a mocskos, gennyes, gyilkos ideológiákat és ezért emelem fel a szavamat ellenetek mindig! De nem válaszoltam neki ezt. Mert akkor már bemennék az ő utcájukban, hogy vannak zsidók, akik piszkosak, megvetendőek és vannak a tiszta fajú árják, akik jogosan uralják a világot.

Egy nagy büdös francot!

Primitív, agyhalott, erkölcsi hullák vagytok mind, akik a saját tehetségtelenségüket, életképtelenségüket, pszichopata lelküket csak úgy tudják megélni, hogy gyűlölni kell valakit folyamatosan és erre ott vannak a zsidók, a cigányok, Gyurcsány stb. Mert ők a hibásak mindenért. A társadalom pondrói! De ti különbek vagytok, mert tiszta fajú magyarok vagytok, nem metszett pöcsű korcsok! Na ettől undorító pszichopata Orbán is. Akik közelebbről ismerik, azt mondják, nem antiszemita. Rohadtul nem érdekel. Képes bárkit, bármit démonizálni, gyűlölet tárgyává tenni akár egy egész ország előtt csak azért, hogy hatalmát megőrizze és tovább terjeszthesse!

Semmi sem számít!

A másik teljes agyagba döngölése, megsemmisítése sem túl drága ár ezért a hatalomért. A cél szentesíti az eszközt elven él. Kaltenbach Jenő barátommal ezt megírtuk már régen róla. Aztán felhívtuk az ország figyelmét arra, hogy MZP saját maga által is elismerten, ugyanezt az elvet tartja követendőnek. Ez a fasizmus hangja. Semmi sem lehet elég drága, minden feláldozható a győzelemért! A becsület, a tisztesség, az egyenes gerinc is. Bármilyen társadalmi réteg, csoport is( pl. zsidók, hajléktalanok, kockás inges tanárok, biciklis ételfutárok, minden baloldali ember, a kórházi fekvő betegek a járvány alatt kidobva onnan nem létező covidosok életének megmentéséért stb.).

Csak győzni kell!

Mert a győzelem mindent igazol utólag! Hát a sovány malac tekergős nemi szervét! Azt igazol mindent utólag a győzelem! Az ilyen sikerek után, legyőzésüknek áraként született meg 1945-ben a porig bombázott, fasiszta kígyófészek, Berlin, a normális világ megkönnyebbülten felsóhajtó örömére! Zsolt Szaniszló 2022 aug.8-án beállított profilképe alatt két komment van. Az egyik Popeye Popeyetől származik:”Nagyon sittes a rőzse…” Erre válaszolta Zsolt Szaniszló:”Amolyan Dolfis. Adolf Hitlerre emlékezve…” Ezt tetted az országgal Orbán Viktor!!!

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

Nem árt ide idézni:

Friss!

About Author

Szólj hozzá!