Connect with us

Bulvár

Valakit meglepett, hogy a bunyót kiütésre játszák – Feljelentették a Sztárboxot

Megosztás

Valaki, aki eddig alighanem nem tudta, hogy a bokszot kiütésre játszák, feljelentette a Média Hatóságnál az RTL-en november 19-én sugárzott Sztárbox adását bizonyos erőszakos, félelemkeltő jelenetei miatt. Az eljárást a médiatanács meg is indította. 

Megosztás

Valaki, aki eddig alighanem nem tudta, hogy a bokszot kiütésre játszák, feljelentette a Média Hatóságnál az RTL-en november 19-én sugárzott Sztárbox adását bizonyos erőszakos, félelemkeltő jelenetei miatt. Az eljárást a médiatanács meg is indította. 

„Ilyen a box”

Bejelentés nyomán az RTL november 19-i Sztárbox című adását vizsgálta a médiatanács: a műsorszám egyik kifogásolható jelenete Kabát Péter és Rácz Jenő mérkőzése volt, amelyben Rácz Jenő kiütéssel legyőzte az ellenfelét – közölte az NMHH, hozzátéve, hogy a földre kerülő és eszméletlen Kabát Péter orvosi segítséget követően tudott csak lábra állni és részt venni az eredményhirdetésen.

Sztárbox

Fotó: RTL

„Gyermekvédelem”

A hatósági ellenőrzés alapján a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését kedvezőtlenül befolyásolhatta, ezért a médiatanács most induló eljárásában azt vizsgálja, megfelelő volt-e a műsorszám korhatárbesorolása.

A vélhetően helytelen besorolás és így a nem megfelelő sugárzási időpont miatt a médiatanács eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen

– írták, emlékeztetve, hogy ez már a második hasonló eset a Sztárbox műsorszámmal kapcsolatban, ugyanis a műsor november 5-én sugárzott epizódja miatt is indult már vizsgálat.

Ki hogy van „bekötve”

A Sztárbox rajongói most alighanem csodálkozva néznek ki a fejükből, ugyanis a kifogásolt adás éppen, hogy azt mutatta meg az esetleges gyerek nézőknek, hogy kell sportszerűen viselkedni, hiszen Rácz Jenő a kiütés után azonnal aggódva rohant legyőzött barátjához. Ezek szerint a be(fel)jelentő és a hatóság erkölcsi érzéke fordítva van „bekötve”.

Kapcsolódó

Szerző