Connect with us

Kerítésen innen

A Paks II. szerződést „elfelejtették” lefordítani, biankó fizetjük a 3000 milliárdot?

Paks II. szerződést "elfelejtették" lefordítani, biankó fizetjük a 3000 milliárdot?
Megosztás

A háromezer milliárd forint értékű atomerőművi szerződéseket nem tartotta arra érdemesnek a magyar fél, hogy lefordíttassák. Minek is? Oly kiművelt a magyar fő, hogy vágja az orosz és az angol nyelvet annyira, hogy erre tényleg felesleges lett volna költeni!

говорить по-русски!

A Fővárosi Törvényszéken folyó adatkérési per során derült ki, hogy a Paks II. szerződéshez kapcsolódó megvalósítási megállapodásokból csak angol és orosz verzió van. Magyar, az eredeti egyezménytől eltérően, ahol az orosz mellett a magyar szöveg is hivatalosnak számít, nincs. Ezzel az Orbán-kabinet átengedte a szerződés értelmezésének monopóliumát az orosz félnek. Ez kilátástalanná teheti a magyar érdekek érvényesítését elszámolási vita esetén, amikor egyetlen szó (például kötbér, késedelem, kárfelelősség stb.) pontos jelentésén eurómilliárdok múlhatnak, a bírósági útról pedig eleve lemondtunk – írja a Népszava.

Emlékezetes, hogy Lázár János egy kormányinfón azzal nyugtatta a kétkedőket, hogy a Paks II. projekt lesz a legátláttatóbb beruházás a történetükben. Hát köszi!  Süli János bővítésügyi tárca nélküli miniszter rátett egy lapáttal a nemzeti ígérgetősre :oroszokkal kötött megvalósítási szerződéseket önként nyilvánosságra hozzák.

A bíróságon kedden ismét kiderült, hogy a tervezett atomerőmű ügyében az Orbán-kabinetnek semmit sem szabad elhinni: a miniszterelnökség immár bírósági úton próbálja megakadályozni a megállapodások nyilvánosságra kerülését, és a Roszatom is belépett.

A 2014-es orbáni, suttyomban kötött megállapodásban benne foglaltatik, – az fellelhető nemzeti magyar nyelvünkön is – hogy kizár mindenfajta választott bírósági vagy egyéb jogi fórum előtti vitarendezést és a felek erőviszonyaira bízva a konfliktusok eldöntését. Van benne egy felbonthatatlansági klauzula is:

„Jelen Egyezmény megszűnése jogi szempontból nem érinti az egyes, a jelen Egyezménnyel összhangban, annak hatálya alatt kötött Megvalósítási Megállapodásokat vagy bármilyen más megállapodást (szerződést) vagy az azok végrehajtása kapcsán vállalt kötelezettségek teljesítését”.

Ez kb. annyit tesz, hogy akkor is érvényesek a titkos megállapodások, ha az egészből nem lesz semmi. Szóval egy biztos: a 3.000 milliárdot a gyerekeink, unokáink is nyögni fogják!

(Forrás: Népszava)

говорите по-русски? Nem? Akkor irány Paks!

Meghosszabbították 20 évvel a paksi atomerőmű 4. blokkjának üzemeltetési engedélyét

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük