Connect with us

Bulvár

Elkapták a Busai Attila focistát félholtra verő három férfit

Tudják, amíg nincs baj, addig...., de ha van? - Egy tragédia margójára egy "kék" szemével
Megosztás

Elfogta a rendőrség azt a három férfit, aki augusztus 5-én este összeverték Busai Attilát, a Ferencváros és a Diósgyőr korábbi focistáját, akinek több helyen eltört az arccsontja, meg is kellett műteni – írta a Blikk.

A rendőrség közleménye szerint

a 28 éves K. Albertet, a 29 éves R. Endrét és a 30 éves N. Ádámot súlyos testi sértés bűntett és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett indítványozták letartóztatásukat.

A nyomozás adatai szerint két férfi szóváltásba keveredett a IX. kerületi étterem felszolgálóival, akik felszólították őket, hogy hagyják el a helyet. Később visszatértek oda, ekkor kerültek összetűzésbe a gyanúsítottakkal.

Elszabadult indulatok…..

Busai a noizz.hu-nak azt nyilatkozta az esetről, hogy azért ment vissza az étterembe, mert ismerőse ott felejtette a sapkáját, egy perce sem voltak ott, amikor kapucnis alakok (Busai csak kettőt említett) leütötték. Nem történt szóváltás, védekezni sem volt lehetősége.

„Én azonnal eszméletemet vesztettem és a földre kerültem. A barátom szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta és el tudott menekülni.”

A focista szerint megrendelésre érkeztek a támadók,

azt viszont nem tudja, hogy miért akarták megverni őt.

Busai elmondása szerint legalább 6 hétig tart majd a felépülése,

a támadás miatt egy jó munkalehetőségtől is elesett.

Nem tudja, hogyan áll a nyomozás, a rendőrök még nem hallgatták ki, mert sérülései miatt nem tud beszélni, mondta az újságnak.

Július végén a 444 írta meg, hogy Busai Völgyi Dániellel együtt a svéd harmadosztályú Nyköpinghez igazolt. A Dagens Nyheter nevű svéd újság nem sokkal később megírta, hogy a csapat új szponzora, amely a magyar játékosokat is közvetítette a klubhoz, kapcsolatban állhat a nemzetközi bundabotrány egyik alakjával, a Magyarországon élő szingapúri Wilson Raj Perumallal. A svéd lap cikke után a svéd futballszövetség nem engedélyezte Busai és Völgyi szerződtetését, annak ellenére sem, hogy a Nyköping marasztalta volna őket – tette hozzá a hírhez az Index.

suli

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük