Connect with us

Kerítésen innen

Ez komoly? Nem valami kamu átverés? – hüledezett egy hozzászóló Orbán balkézről beficcent 5. gyereke hírén

Megosztás

Tudta, hogy Orbán Viktornak nem csak 4 gyereke van, hanem -mint kikotyogta- balkézről beficcent az ötödik is: a Fradi. Mindez úgy derült ki, hogy a kormány a Puskás Akadémia alapítójaként évről évre interjút ad az intézménynek, ezt most Istenes László készítette el.

A miniszterelnök beszélt a Puskás Akadémia új idényéről, és azt mondta:

alapítóként nem folyik bele a napi munkába, de – mint szülő a gyerekéért – felelősséget érez és aggódik és minden idénykezdet előtt leül beszélgetni a szakmai vezetőkkel, edzőkkel.

Még, még, még….

Minden évben tisztázni kell a célokat. Ami a bajnokságot illeti, nekünk egyetlen célunk van a helyezést illetően: ne essünk ki. Ez azért nagy dolog, mert közben azt akarjuk, hogy a csapatban minél több saját nevelésű játékos játsszon

– mondta Orbán Viktor a videóinterjúban, amelynek leiratát a Nemzeti Sport tette közzé.

Érted, Te vagy a hibás, mert nem tudsz gyereket nevelni!

„Az egyik legnagyobb probléma, hogy a gyerekek, mielőtt 12-13 évesen bekerülnek a futballakadémiákra, nem vérteződnek föl azokkal a természetes képességekkel, mint régen, ami persze nemcsak a futball problémája, hanem általános jelenség. A mamahotel, az az egész pátyolgatás, ami Magyarországon jellemző nagyon sok szülőre, a rengeteg kütyü, a különórák világa, ami a modern világnak a velejárója, ma nem segíti a magyar futballt.”

-okoskodott a miniszterelnök.

Tehát a magyar futballnak ebben a kulturális közegben egy sajátos, különleges szigetet kéne létrehoznia, sok száz és sok ezer kicsi klubbal és gyerekcsapattal és tornákkal, és ezt nem lehet az akadémiákról megszervezni, még csak a klubokból sem lehet

– mondta Orbán Viktor az interjúban, majd utalt arra, hogy e tekintetben sok feladata van az MLSZ-nek is, és nem elég az, hogy „a válogatott szintjén az eredmények jönnek”, mert ezen az alsó szinten „még nagyon sokat kell dolgoznunk”.

Ha hitetlenkedik, hallgassa, csak pár perc:

„…Tehát a magyar futball egyik nagy problémájára világít rá a Fradi kudarca, hogy nem lehet csak egy Fradi!…”

„…a magyar futball nem a szórakoztatóipar része…”

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a magyar klubok játékosainak többsége saját nevelésű fiatal kell hogy legyen, ezt nem szabad feladni.

Ha ezt a célt föladjuk, akkor az egész futballt, magyar futballt nem érdemes csinálni. Mert a magyar futball nem a szórakoztatóipar része. A futball komolyabb dolog ennél. A futball az életünk, a magyar ember életének a része, a nemzeti identitás része. Tehát mi nem szórakozni akarunk, és tapsikolni a lelátón mindenfajta, messzi földről idefújt, ügyes játékosok játékán örvendezve, hanem mi a saját gyerekeinket akarjuk látni

– mondta.

A hozzászólásokból….

„Tessék osztodassal szaporítani a Fradit!!! A fizetésüket meg a minimálbérre csökkenteni!!!”

„És ezzel a magyarok minden problémája megoldódik. Köszönjük, hajrá Fidesz!”

„Szóval lealázzák itthon a szabadidős meló utáni focisták a „nagy csapatot”. Megoldás: Több „nagy csapat” kell amit rommá verhetnek a szabadidős focisták. Köszönjük!”

„Na, akkor még 3-4 csapatot tele pumpálunk tőbb tizmilliárd kőzpénzzel…”

„Édes jó istenem, ekkora marhaságot…”

„9 MILLIÁRD (!!!) forintot fizetett ki csak bérre a Fradi tavaly. A játékosok átlagbére 11 millió forint havonta, „természetesen” adómentesen. Egy tanár 4 évi bére… Milyen eszement ország ez???”

„Ez most komoly? Valamelyik párhuzamos dimenzióban tetszik élni?”

„Foglalkoznál már azzal amivel kell!”

„Magyarul mert Fradi zakózott még több pént fog önteni a fociba. Csak azért is. Minden más meg rohadjon szét.”

„Most komolyan, és ez főleg a szavazóihoz szól, szerintetek ez az ember normális?!? Ő vezeti basszus az országot és olyan, mint egy kisgyerek akinek sosem passzolnak a meccsen ami frusztrációkat okoz.”

„Ostoba, frusztrált ember, aki a szegénységből jött, a fociban is mindig alulmaradt, és most hazugsággal megtéveszti a népét, hogy hivalkodhasson a vagyonával, a futballba meg annyi KÖZPÉNZT nyom bele, ami többszöröse annak, mint amit valaha Magyarország erre a sportra költött — pedig a fociválogatottunk korábban a világ elsői között tudhatta magát.”

„Inkabb több villanyszerelő, tanár, és orvos. Aztán kevesebb élősködő…”

Szerző