Connect with us

Kerítésen innen

Juhász Péter: a TV2 hazudik, ezt tudtuk eddig is, de, hogy a vezérigazgatójuk is, az új!

Megosztás

500.000.- forint bírságot kell fizetnie a csatornának, és 16 alkalommal le kell hoznia a helyreigazítást, amit eddig nem tett meg a bírósági ítélet ellenére sem. Tudod, még mindig Rogán-Portik közös munkáját elfedő lejárató kampányról van szó, amiben a TV2 nem képes teljesíteni a bírósági ítéletet, ezért végrehajtást kértem velük szemben – írta Juhász Péter közösségi oldalán.

Megosztás

500.000.- forint bírságot kell fizetnie a csatornának, és 16 alkalommal le kell hoznia a helyreigazítást, amit eddig nem tett meg a bírósági ítélet ellenére sem. Tudod, még mindig Rogán-Portik közös munkáját elfedő lejárató kampányról van szó, amiben a TV2 nem képes teljesíteni a bírósági ítéletet, ezért végrehajtást kértem velük szemben – írta Juhász Péter közösségi oldalán.

Juhász-saga a TV2-ön?

Juhász Péter sorra nyeri meg az általa indított pereket a kormány-média különböző tagjai ellen, ami az „elkövetéstől” számított éveket nézve a karaktergyilkolást nem hozza helyre, de legalább az igazságérzetnek jót tesz. Vagyis csak akkor, ha végrehajtják az ítéletben megfogalmazottakat. Az alábbiakban egy újabb per kellett ahhoz, hogy a TV2 tegye a dolgát.

„Tudod, még mindig Rogán-Portik közös munkáját elfedő lejárató kampányról van szó, amiben a TV2 nem képes teljesíteni a bírósági ítéletet, ezért végrehajtást kértem velük szemben.
Pavel Stanchev, a TV2 vezérigazgatója nem rég a Média1-nek nyilatkozott az ügyről, és azt találta mondani, hogy

„Természetesen tiszteletben tartjuk a bíróság döntését ebben az ügyben is, mint minden más ügyben.”

-írta Juhász Facebook-bejegyzésében.

„Ez egy ordenáré hazugság. Azzal mentegetőzik, hogy amikor több tucatnyi alkalommal hazug rágalmakat terjesztett rólam a TV2, akkor még nem ő vezette az adót. Ez tény. Ahogy az is tény, hogy azóta is ugyanaz a személy a TV2 hírigazgatója, aki szervezte ezt a lejárató kampányt. Gecse Viviennek hívják, igaz, akkor még Szalai Vivien volt a neve. De ennyire azért kell ismernie egy vezérigazgatónak a munkatársait, hogy tudja, ez a két név ugyanazt a személyt takarja, csak közben megházasodott….”

Jogászi csűrés-csavarás

„A napokban kaptam meg a bíróság jogerős határozat:

16 alkalommal kell a Tények adásában beolvasniuk teljes egészében az alábbi szöveget.

Bár a jogászaik nem riadtak vissza attól sem, hogy a hosszára hivatkozzanak, miszerint nem fér bele a műsoridőbe a teljes szöveg beolvasása. De persze belefér, csak akarni kell. Ha megy a napi szinten való hazudozás 40 percben, talán ez is menni fog.”

A felolvasni való….

„A bíróság megállapítja, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő jogát azzal, hogy

  • a TV2 Tények című hírműsora 2016. szeptember 8. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa, Portik Tamás megbízásait teljesíti a magyar politikai életben és mindezért Portik Tamástól pénzt kap;
  • a TV2 Tények című hírműsor 2016. szeptember 9. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa Portik Tamással titkos alkut kötött és az ő kéréseit teljesíti a magyar politikai életben, mindezért Portik Tamástól pénzt kap;
  • a Super TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 9. napján, és a TV2 Tények Este 2016. szeptember 10. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperest Portik Tamás irányítja és mindezért Juhász Péter Portik Tamástól pénzt kap;
  • a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 11. napján és 2016. szeptember 12.
    napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperesnek, az Együtt alelnökének a börtönben ülő Portik Tamás az Igazmondó Alapítványon keresztül juttat pénzt; és Portik Tamás a börtönből pénzt, információkat és utasításokat ad a felperesnek;
  • a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 12. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes luxusutazásokra pazarolhatja a támogatók pénzét; a felperes több milliót kaphat a gyilkossággal vádolt Portik Tamástól; Portik Tamás a börtönből a felperesen keresztül irányítja a magyar belpolitikát; továbbá valótlanul tüntette fel hamis színben a felperes nizzai nyaralását, mint amelynek költségeit a nyilvánosan gyűjtött támogatásaiból fedezte volna;
  • a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 13. napján sugárzott adásában, a 2016. szeptember 13-án a Super TV2-n sugárzott adásában, valamint a 2016. szeptember 13-án sugárzott Tények Este adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa luxusutazásokra és rózsadombi luxusingatlanra költheti az Igazmondó Alapítványhoz befolyt milliós adományokat és a saját támogatóinak pénzét; és Portik Tamás milliókkal támogatja a felperest;
  • a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 14. napján és 2016. szeptember 15-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa luxusutazásokra használja a saját támogatóinak pénzét; és Portik Tamás milliókkal támogatja a felperest és a börtönből irányítja őt;
  • a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 16. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy Portik Tamás a felperesen keresztül próbálja megdönteni a jelenlegi kormányt; hogy Portik Tamás mondja meg a felperesnek, hogy mit mondjon a sajtónak; és a felperes a kérések teljesítéséért milliós összeget kap;
  • a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 21. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy Portik Tamás információkat, utasításokat és pénzt ad a felperesnek, az Együtt alelnökének;
  • a TV2 Tények című műsorának 2016. október 21-én és 2016. október 22-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy Portik Tamáshoz köthető személyek vettek a felperesnek sípokat; továbbá „a felperest a 13 éves börtönbüntetését töltő Portik Tamás emberei, valamint egy hírhedt politikai provokátor segítik anyagilag is”;
  • a TV2 Tények című műsorának 2016. október 24-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperest a 13 éves börtönbüntetését töltő Portik Tamás emberei, valamint egy hírhedt provokátor emberei segítik anyagilag is; a felperest Portik Tamás pénzeli; továbbá a felperes akcióját Portik szabadlábon lévő emberei segítik anyagilag is;
  • a TV2 Tények című műsorának 2016. október 27-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes Portik Tamás embere, akit irányít és szponzorál, neki feladatokat ad;
  • a TV2 Tények című műsorának 2016. október 28-án sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes rendszeresen összejátszott Portik Tamással; a felperes Portik Tamás embere, akit irányít, szponzorál és neki feladatokat ad;
  • a TV2 Tények című műsorának 2016. október 28-án sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes Portik Tamás embere; vele rendszeresen összejátszik; Portik Tamás őt irányítja, szponzorálja, utasítja; a felperes Portik Tamás feladatait elvégzi;
  • a TV2 Tények Este című műsorának 2016. október 28-án sugárzott adásában valótlanul
    híresztelte, hogy a felperest, az Együtt alelnökét Portik Tamás jelentős összegekkel
    támogatja; a felperes az egykori maffiavezérnek, Portik Tamásnak dolgozott;
  • a TV2 Tények című műsorának 2017. március 7-én sugárzott adásában valótlanul állította, hogy a felperes pénzért akar vallomást venni, ennek során 30 millió forintot ígért a választási irodánál megjelent kopaszoknak azért, hogy azt vallják, hogy a FIDESZ a
    megbízójuk.”

A teljes ítélet itt található.

Szerző